2015 NYÁR kedvencei


Tudom, hogy már eléggé benne vagyunk az őszben, de nem akartam megszakítani ezt a "sorozatot", ezért úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, a nyári kedvenceim is felkerülnek a blogra :) 


Három külön kategóriába csoportosítottam a bejegyzésbe felkerült termékeket, az elsők nyilvánvalóan a lakkok, aztán pár ápolással kapcsolatos termék, és a kiegészítők zárják a sort. Ennél sokkal többet össze tudtam volna gyűjteni, sajnos elég hamar megszeretek dolgokat és egyből kedvencként tartom őket számon, de igyekeztem normális mennyiségű dolgot belesűríteni a posztba. Kicsit fura egyébként megint bejegyzést írni, de nagyon jó érzés, hogy végre úgy tudok rá időt szánni, hogy nem más elől veszem el az időt... :)


LAKKOK

A DL Velvet 657-et minél többet használtam, annál pozitívabb lett a kapcsolatunk, úgyhogy ezért is gondoltam, hogy itt a helye :) Az ILNP Fame és a DL Strutter nem kaptak saját bejegyzést, ami sürgősen pótlást igényel, de sokat voltak rajtam a nyár folyamán. A másik 3-ról pedig megtaláljátok a nevükre kattintva a róluk szóló bejegyzésem :)
*ILNP Fame
*DL Strutter
A Brillbird barázdakitöltő alaplakk nagy kedvencem, 15 ml és még így is rengeteg van benne. Nem mondom, hogy tökéletes, de az én eléggé hepehupás körmeimet szebbé "varázsolja", mikor felkenem :) A CG Everglaze már a 3. üveg, lassan egy negyedik is elkél majd, asszem ezzel mindent elmondtam :D A szintén Brillbird (a munkahelyem melletti második üzlet egy Brillbird szalon...) körömágybőr olaj pedig leginkább az illata miatt került ide, valami isteni, de egyébként a hatása sem rossz.



ÁPOLÁS

Két The Body Shop termékkel rendelkezem, mindkettő Julcsitól van, mindkettőt imádom. Mindkettőnek (igen, mindkettőnek negyedszerre is) fantasztikus, kókuszos illata van. A kézkrém már elég lapos, úgyhogy őt mihamarabb pótolnom kell majd, reggelente, mikor munkába megyek, pont beszívódik, és nagyon szeretem a hatását, puha kezeket varázsol, és a körömágybőröm is jobban mutat. A kézfertőtlenítő nem ragad, nagyon hamar beszívódik, és elég jól jön, miután naponta egy halom embert taperolok (a nőket vetkőztetni és öltöztetni szoktam, a férfiakat meg ölelgetni... :D), eléggé szükség is van erre a termékre, a szappanos kézmosás után sokszor nem érzem tisztának a kézfejem.
A Maybelline BabyLips az egyik legjobb ajakápoló, amit eddig próbáltam (nem, nem vagyok nagy ajakápoló használó, így annyira sok összehasonlítási alapom nincs). A színe nagyon kellemes, mégis látszik, és rendbeszedi az ajkaimat - de akkor is szívesen kenem fel, mikor épp nem háztetőket viselek az ajkaim helyén :). 


KIEGÉSZÍTŐK

A fehér fülbevaló és a két nyaklánc Rossetti Bizsu, nagyon imádom őket, szinte le sem lehetett robbantani rólam egyiket sem (nyilván nem egyszerre viseltem a két nyakláncot :D). Majd Enikőtől kaptam ajándékbe ezt a csodás rózsás kék verziót, úgyhogy most már felváltva hol a fehér, hol a kék fülbevalót viselem nap, mint nap. 
Az óra eBay-es szerzemény, és jelentem, semmi baja. A fehéret anyukámnak ajándékoztam, valahogy az a szín annyira nem jött be, a bézst sokkal hordhatóbbnak ítélem a magam részéről :)


Nos, ezek lettek volna a kedvenceim a nyáron. Ígérem, az ősziekkel nem fogok ennyit csúszni, ez sem volt tervben, azt hittem, hogy lesz majd sokkal több időm, de nem így lett :) Vannak már bejegyzés ötleteim, lakkok is vannak befotózva, úgyhogy most már igyekszem valamivel aktívabb lenni, persze a kétnaponta posztolás így is egy távoli álom jelenleg. :D


5 megjegyzés

  1. Forever Ever Glaze.... a mi "szerelmünk" is nyáron kezdődött, és azóta is lángol. Annyira jó fedőlakk, hogy már többen meggyanúsítottak azzal, hogy zselés- vagy műkörmöm van. Pedig csak ez a kis tökéletes fedőlakk kerül rá :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan, mintha valami külön bevonatot képezne a manikűrön és ezáltal szebbé tenné. :D Imádom, decalhez, manikűrre kenve egyaránt :) Örülök, hogy neked is bevált! :D

      Törlés
  2. Felhalmoztam jó pár fedőlakkot, de ha lesz ismét Nailland-rendelésem, biztos veszek egy Everglaze fedőt, addig fogy a készletem :) Örülök, hogy van poszt újra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 :) Én a meglévő készletem mellett kezdtem használni, és az akkori meglévőek lettek a tartalékok, ennyire nem akartam mást használni helyette :)

      Törlés
  3. A baloldali nyaklánc gyönyörűséges, olyan kis finom, megveszek érte :D

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.