Avon | Magic Effects - Liquid Sequin Glimmer

*Tesztelésre kapott termék


Az ünnepek közeledtével az én lelkem is vágyik a csillogásra (nem csak a holo lakkokra, hanem úgy összességében bármire, ami csillog). Úgyhogy, mikor lehetőséget kaptam arra, hogy válasszak a katalógusból, egyből lecsaptam erre a szépséges lakkra.
Mert hát valljuk be, üvegben ez a lakk valóban gyönyörű. Az arany színű alap (kissé bronzos, vagy óarany beütéssel), a sok-sok ezüst csillám és a holografikus glitterek meglepően jól mutatnak együtt, még engem is meglepett, hogy ennyire tetszik ez a kombináció.


Kicsit giccses, vagy épp inkább nagyon, de hát nincs mit tenni, a karácsonyhoz, ünnephez nekem igenis hozzátartozik az arany, mint szín és a sok csillogás.
A lakkról:
Két rétegben tökéletesen fed, és nem szárad érdesre, a glitterek sem állnak ki belőle, viszont nem is fényes a végeredmény. Az ecsete normál, de jól használható, és a lakkot is szépen el lehet vele teríteni. Maga a lakk nem folyós és nem is sűrű, pont jó állaga van. Az alap és az ezüst csillámok együtt kicsit csíkozódó hatást keltenek és bevallom őszintén, felkenve az ezüst csillámok már nem tetszettek, egyáltalán nem, pedig üvegben, ecseten nézegetve mintha egymásnak teremtették volna őket, a körmeimen meg... Egyébként maga az arany árnyalat szerintem passzol a bőrszínemhez, úgyhogy nem lehet kifogásom a lakk ellen, csak ezek a csillámok... És azt is bánom picit, hogy a körömre már nem kerül fel túl sok glitter, amiből pedig én többet igénylek, de szerintem a többségnek viszont pont így lesz tökéletes ez a lakk. Arany, csillámokkal és egy csipetnyi glitterrel...





Összességében úgy gondolom, remekül megidézi az ünnepet ez a lakk, és persze célszerű nem minden körömre felkenni, hanem mondjuk accent nail art keretein belül egy manikűrben felhasználni, és akkor nem lesz túl giccses, túl sok, még a nude lakkon felnőtt lányok és hölgyek is szeretni fogják, mert az arany alap nem túl sárgás, nem túl hivalkodó, de azért nem nyomják el a glitterek és csillámok.

Nektek hogy tetszik?

14 megjegyzés

  1. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :) Különleges lakk, az biztos :)

      Törlés
  2. Ez még nekem is tetszik, elegáns, egyáltalán nem csiricsáré, jó eltalálta az Avon!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyen lakkot nem nagyon találni máshol szerintem :)

      Törlés
  3. Atyaég de szép ez a lakk! Pedig nem vagyok egy arany-párti, de ezt nekem is be kell szereznem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült meghoznom hozzá a kedved! :D

      Törlés
  4. Amikor megláttam élőben a kollekciót, az ezüstöt választottam kapásból, mert totál giccsesnek éreztem ezt az árnyalatot. Mindezt félhomályban.
    És most meginogtam, ugyanis bár arany alapú lakk ez, mégis, a pelyhek holózása ezerarcúvá teszi! Hozzápasszinthatnám kékhez, mályvához, sötétzöldhöz, feketéhez..te jó ÉG.
    Muszáj leszek érte menni, mert most láttam meg, hogy ebben bizony van potenciál!
    Köszönet a tesztért, enélkül nem is érdekelt volna ez a darab.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincsmit! Különlegesnek éreztem, bár én csak promo fotók és katalógus alapján választhattam, élőben nem volt lehetőségem megtekinteni, de nem bántam meg :) Egyébként szerintem giccs, de az ünnepekre tökéletes fajtából, és valóban sokféle színnel passzolhat egy manikűrön belül :) De előtte mindenféleképp próbálkozz meg azzal, hogy természetes fényben is megtekinted üvegben, szerintem sokat dob a megítélésén :)

      Törlés
  5. So pretty, is it new Avon collection or old?

    VálaszTörlés
  6. Na jó, nem akartam új lakkot. De ebben holoznak a pelyhek!!!! Elég indok?! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem pelyhek vannak benne (sajnos), hanem glitterek, de egyébként, ha neked elég indok a holozás, akkor bizony nincs mese... :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.