Pixibox | 2015. december - Az első benyomások...


Azt hiszem, minden lány és nő megérdemli, hogy eljöjjön az életében az a pillanat, amikor felcsenget a postás azzal, hogy Pixiboxot hozott. Fantasztikus érzés várni az elsőt, hogy vajon mi lapulhat benne, találgatni, hogy egyes márkák vajon mivel örvendeztetnek meg bennünket.


Szóval, nekem ő az első Pixiboxom. Sem Pixibag, sem Pure by Pixi (és egyáltalán semmi más beautybox) nem volt még a birtokomban, így idegesen, vagyis leginkább Elenit idegesítve vártam, hogy csöngessen már a postás 9-én. Boldogan vettem át a csomagomat, amiről én azt hittem egyébként, hogy nagyobb lesz, legalábbis a rengeteg blog- és instafotó alapján én nagyobbra számítottam. Persze ez semmit sem von le az értékéből, ez csak az én hülyeségem. 

A doboz tetején egy jókívánságos papírszalag volt, amit, ha megfordítunk, egy Rossetti Bizsu kupont találunk, aminek nagyon örülök, biztosan ki fogom használni, ha nem is az elkövetkezendő 1-2 hónapban, de még a kupon lejárta előtt tuti. A dobozkán kívül található volt még a csomagban egy Piximagazin és egy Curaprox termékismertető is, őket egyelőre még nem tanulmányoztam. A dobozt kinyitva pedig először a dobozkában található termékek listájával és leírásával találkozhatunk, nagyon tetszik, hogy így netes kutakodás nélkül is megtudunk egyet s mást a termékekről. Alatta egy Artdeco szempillaspirál katalógus és egy Curaprox kupon volt, a többit meg mindjárt láthatjátok :)




A terméklistán túl...


Maguk a termékek...

Most pedig külön-külön egy kis vélemény magukról a termékekről, hogy miket gondolok róluk, és amiket esetlegesen meg is tapasztaltam az első pár használat után.



URIAGE AquaPRÉCIS HIDRATÁLÓ GÉL-KRÉM 
normál bőrre
(40 ml, teljes kiszerelés)

Nagyon örültem, hogy a dobozkában van hidratáló arckrém is. Már régóta terveztem venni, mostanában eléggé vízhiányos a bőröm, és ehhez mindenféleképp elengedhetetlen, hogy egy jól működő hidratáló krémet találjak, úgyhogy azt hiszem, ennek a terméknek örültem a leginkább. A tubus jól lezárt, így biztosan senki nem használta előttünk (bár nem is feltételezném). A krém könnyen kenhető, nem zsíros hatású és hamar beszívódik, puha bőrt hagyva maga után. Kinyomva nem éreztem illatot, majd bőrre kenve kellemes illata lett, de arcbőröm ez nem érezhető egy kis idő után, kézen is csak közelről. Ez a 3. nap, hogy használom, és sem irritációt, sem pattanásokat nem okozott a használata, ennél rövidebb idő alatt is cseszte már szét a bőröm arcápoló termék, okozva vörös, feszülő, repedező bőrt és rengeteg pattanást, úgyhogy abszolút szerelem ez a krém.




URIAGE Micellás Arclemosó termálvízzel 
zsíros/kombinált bőrre
(50 ml, utazó kiszerelés)

Hogy ki tudjam próbálni a csomagban lapuló szempillaspirált, úgy döntöttem, bevetem, hogy lemossam a korábban feltett spirált, és így legalább lesz egy minimális tapasztalatom is a termékről. Ő az első micellás víz egyébként, amit kipróbáltam, így nincs összehasonlítási alapom más ilyen jellegű termékekkel. Egyelőre tetszik, amit tud, nagyon minimális az, amit nem tudott eltávolítani, de jobban a szívemhez nőtt pár perc alatt, mint az eddigi arctisztítóim (a lejjebb látható Artdeco vízálló spirált is szépen eltávolította). Nem maradt utána száraz, húzódó érzés, amit sajnos elég gyakran tapasztalok, és nem túl kellemes. Bár a szemkörnyék tisztítása után a szemem kissé irritálja (3 alkalomból 2x megtörtént), úgyhogy ez viszont nem épp a legkellemesebb, de mindenféleképp el fogom használni, mert a sminkeltávolító, arctisztító hatása rendben van, maximum a szemem melletti területeket kihagyom.


Schwarzkopf Professional OSIS+ Flatliner 
hajkiegyenesítő, hővédő szérum
(200 ml, teljes kiszerelés)

Mindig örülök, ha egy hajra való termék kerül hozzám, ugyanis az elmúlt időszakban kezdtem komolyabban törődni a hajammal. Bár az elmúlt pár hétben nem gyakran került a kezembe hajvasaló, de korábban gyakran használtam, és hajvédőspray-m is volt, majd elfogyott és nem vettem újra, egyet pedig elajándékoztam, mert nekem nem jön be a túlzott alkoholos illat és a hajam sem szereti. Gondoltam, megszagolom ezt a terméket, és hát elég lett volna, ha megnézem a hátulján az összetevőket, alkohol a második helyen. Emiatt nem vagyok túlzottan boldog. Kissé ragacsos volt a hajam tőle közvetlenül hajvasalás után tegnap, de szerencsére az alkoholos illat nem maradt meg. Azt viszont majd csak később tudom megállapítani, hogy hosszú távon mennyire hatásos. Elsőre semmi extra.


ARTDECO PERFECT VOLUME MASCARA 
vízálló szempillaspirál
(teljes kiszerelés)

Van már jól bevált szempillaspirálom, és azon kívül is hánykolódik egy másik a sminktermékeim között, de mind tudjuk, hogy egy spirál sosem jön rosszul. Bár reménykedtem abban, hogy esetleg más termék lesz a dobozban (pl. rúzs, körömlakk, pirosító/bronzosító/highlighter, akármi), úgyhogy ez egy kicsit csalódás volt, de nyilván erről max. én tehetek, hogy hamis reményeket tápláltam. Kipróbálás után, amennyit eddig megtapasztaltam, az az, hogy szép pillákat csinál, de semmi extra. Sem hosszabb, sem vastagabb, sem dúsabb nem lett tőle a pillám, de nem használhatatlan darab, még barátkozunk. Órák múltán sem potyogott, bár egy rétegben vittem fel, nagyon nem volt minek potyognia.


CURAPROX Black is white - fehérítő hatású fogkrém 
friss mentolos íz
(8ml, minta)

Nos, őt még nem próbáltam, de nagy reményeket fűzök hozzá.  Sajnos nincsenek vakító fehérek fogaim, és semmilyen fogkrém sem tudott eddig szebb fogakat varázsolni nekem, viszont ez eléggé meggyőző volt az első használat után is. Nem tudom, hogy a nagy kiszerelésre be fogok-e ruházni (bár a kuponnal kedvezőbb az ára, de még úgy sem az én tárcámhoz szabták - szóval örültem volna egy teljes méretű terméknek :D), mindenesetre eddig úgy néz ki, hogy szeretem. Bár mintha lenne egy fura mellékíze, de lehet, hogy csak nem kompatibilis az előtte ivott almalével :D Mindenesetre elég fura és vicces volt egyszerre a fekete trutyi a számban. (A csillámok meg... :D)


GUCCI Bamboo - női parfüm
(1,5 ml, minta)

Ő volt az első, amit kipróbáltam a dobozból, talán róla a legkönnyebb véleményt alkotni, hiszen egy illat elsőre vagy tetszik, vagy nem. És azt kell mondjam, tetszik. Elsőre kicsit erős (mint a legtöbb parfüm). A leírásban az alábbiak derülnek ki róla: "A szív és alap jegyben vibrálnak a meleg és fás akkordok. A szantálfa, a mámorító Tahiti vanília és ámbra éles ellentéte az egzotikus casablancai liliomban rejlő nőiességnek, a narancsvirággal és a kifinomult ylang ylang-gal egészítik ki egymást." Valóban fás illat, könnyednek nem mondanám, de egy idő után csillapodik, lágyul és így válik számomra kellemesebbé. Határozott, 30 feletti nőkön tudom leginkább elképzelni, semmiféleképp nem egy hétköznapi illat, magamhoz is kissé komolynak érzem, egyelőre még nem lett szerelem (bár amikor fújtam a csuklómra, még órákkal később is szagolgattam...), de csak idő kérdése. És még az este folyamán is éreztem az illatát, ez plusz pont :)


Összességében nagyon szuper karácsonyi ajándéknak tartom, a kisebb csalódások ellenére sem bántam meg, hogy megrendeltem, a termékek többségét ki fogom tudni használni (vagy leginkább el :)) Szóval remélem nem tűnik úgy, hogy jól lehúztam a termékeket :D
Szóval nem ő lesz az utolsó Pixiboxom, az tuti :)

Boldog ünnepet neked is, Pixibox (csapat)!

12 megjegyzés

  1. Szuper kis dobozkád lett így elsőre! :)
    Egyébként tisztán emlékszem, hogy amikor a kezembe vettem életem első Pixi-jét, ugyanazt éreztem, amit te: valahogy sokkal nagyobb dobozkára számítottam, de persze amikor kinyitottam, azonnal megnyugodtam, mert láttam, hogy rengeteg kincset rejt. A rajongásom azóta is töretlen... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon boldog vagyok, hogy elsőre egy jól kihasználható doboz érkezett :)
      Igen, nem a beltartalom, ami "zavart", hanem valóban a doboz mérete, minden képen tök nagynak látszik, nem is tudom, mihez hasonlítsam, élőben meg fele akkora sincs :D De persze teljesen felesleges is nagyobb doboz, hiszen kényelmesen elférnek benne a termékek :)

      Törlés
  2. Ez a doboz egészen jól sikerült. A Bag tartalmától nem voltam elájulva, örülök hogy nem rendeltem meg. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszik, vannak kiadások, amik nem igazán dobogtatták meg a szívem, de ez viszonylag jól összeállított :) De biztosan nem egyszerű olyan termékeket beletenni, hogy mindenkinek tetsszen, meg hát az kerül bele, amit a cégek felajánlanak.

      Törlés
  3. Ajjj :'D ne légy ilyen. Nem fárasztasz soha!
    Amúgy én minden Pixi kiadásnál agyon izgulom magam még akkor is ha tudom mi van benne :)
    De igen. Az első az örök élmény:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretem az ilyen típusu dobozkákat, csak sajnos nálunk nem bő a vállaszték.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én sem mondhatom, hogy sokféle kapható itthon, pedig tényleg jók ezek a boxok :)

      Törlés
  5. Összességében az Osis+ spray-nek és a Curaprox fogkrémnek nagyon örültem volna, ha megrendelem a dobozt, pedig a márkák alapján egyébként gyengébb összeállításra gondoltam, de korrekt lett :)

    VálaszTörlés
  6. Én is megrendeltem. (-: Nekem az elsőm Bag volt, nagyon örültem neki, még a tavasszal. Ennek a doboznak is, amit nem tudok elhasználni az az Osis+. Bíztam benne, hogy hajápoló esetleg sampon lesz...... Mivel nincs hajvasalóm, a sima hajamhoz nincs szükség ilyesmire, meg most kb deréknél tartok a növesztésben, tehát semmi károsítót nem jasználok.. A spirálnak örülök, én annak is, hogy nem rúzs. :D Azt sosem használok.. A fogkrém nem nagyon tetszik, bár egyszer használtam, de az ára miatt nem venném meg. És én is az arckrémnek örülök legjobban, nekem is mindenre érzékeny a bőröm, és ez a krém eddig bevált. (-:
    Ahol dolgozom, ott gyártják a dobozt, így azt tudtam mekkora, sőt én innen is ismerem a Pixit, hogy kíváncsi voltam mit csomagolnak ebbe a jópofa dobozba. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Csodálom a szép hosszú hajad, szerintem nekem sosem lesz akkora :D A fogkrém nem rossz, nekem bejön, de a teljes kiszerelés ára nekem is eléggé durva. :/

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.