AVON | Gel Shine - Citronized, Emerald City & Top coat


Tegnap érkezett hozzám az Avon gél hatású kollekciójának két darabja és velük együtt a fedőlakk is. Megmondom őszintén, általában sikerül a legnehezebben befotózható lakkokat kiválasztanom és ez most sem volt másképp, bár szerencsére a Citronized csak a fényképezőgép kijelzőjén tűnt ennél jóval sárgásabbnak, az Emerald City-vel már eléggé meggyűlt a bajom, már ami a színeket illeti.


Ami minden lakkra igaz (legalábbis a nálam levőkre), hogy szögletes, egyszerű, de nem pufi, se nem lapított ecsetük van, jól kezelhető, maga a lakk is, talán elsőre kissé folyós állaga van, de meg kell találni a megfelelő mennyiséget, amit még könnyen el lehet oszlatni anélkül, hogy elfolyna. A száradási sebességük átlagos. A színes lakkokat két rétegben kentem fel, az Emeraldból viszont egy réteg is tökéletesen fedett, ám nem használtam alá rendes alapot (na igen, lehetne kérdezni, hogy akkor milyen a nem rendes? hát a Miss Sporty gyorsszárító fedőjét használom ilyen helyzetekben, amikor nem akarom sokáig fennhagyni a lakkozást, másra sajnos nem tudom ezt a fedőlakkot használni), így pedig kiemelte a barázdákat, ezért kellett még egy réteg. A Citronized egy rétegben kissé foltosan fedett, így ebből mindenféleképp javaslom a második réteget is, amúgy is, de itt a foltosság egyébként is kíván még egy réteget.

Citronized




Emerald City
ezen a színskálán leginkább a PMS3415-re hasonlít, szerintem.




Fedőlakk tesztek

Alapként is használtam az Emerald city-t egy manikűrben, rá a Citronized és a Lora fehér lakkokkal nyomdáztam, a minta a Pet'la Plate OhNomNom-ról van. Sajnos a Citronized a kevésbé pigmentáltságból fakadóan annyira nem érvényesül, viszont fehéren biztosan ki fogom majd próbálni, mert mélyebb lemezekhez remekül használható. Végül nyomban utána rá is kentem a fedőlakkot, és ha ennél a tesztnél abba is hagyom, akkor most borzasztóan csalódott lennék, ugyanis kent minden össze-vissza. 



Kipróbáltam más lakkokon, hogy azokat vajon elkeni, felszedi-e, igazából 1-2 percet vártam a lakkok felkenése után és így ment rá a fedőlakk, szerintem semmi észlelhető hiba nem történt, úgyhogy ennek nagyon örültem, hogy más márkák lakkjaival is remekül működik. Persze sietős napokon nem érdemes ezt a fedőlakkot választani, de ha ráérősen lakozhatunk, akkor simán használható. Még nincs ám vége :)


Végül ezekre is nyomdáztam, a lemez a MoYou Holy Shapes 02 volt, a lakkokat, amikkel nyomdáztam, a képen olvashatjátok, pluszban akrilt is használtam a mintákhoz, hogy az itthon általam leggyakrabban használt körömdíszítős technikával kipróbáljam a fedőlakkot. Nyomdáztam, majd akrilfestékkel készítettem pár "mintát" is az egyes színekre, majd ismét vártam pár percet, és semmi elkenődés nem történt - a kékes akrilon a fehér sáv az egy levél erezete lett volna, amit utólag már elfelejtettem eltüntetni, a többit nagyjából sikerült...  Egyébként nekem a sárga alapú nyomdázás kissé a kukoricára emlékeztet, a levéllel meg a színekkel együtt :D



Szóval összességében, ha tényleg van idő a lakkozásra, és úgy szeretnénk fényes körmöket, akkor ez a fedőlakk jó választás lehet, de amikor számít a gyorsaság, keressünk egy működő gyorsszárító fedőlakkot. A színek is szépek, s bár a választék kimondottan hatalmas, de biztosan talál mindenki magának megfelelő árnyalatot.

A mostani, májusi katalógusban jelenleg 1 gél hatású lakk 999 Ft, 2 rendelése esetén 799 Ft-ba kerül /db, ha hármat rendeltek, akkor pedig darabonként 666 Ft-ért kaphatóak. A júniusi katalógusban pedig 899 Ft-ért kaphatóak.

12 megjegyzés

  1. Pont ma írtam én is néhány géles lakkról és a hozzájuk tartozó fedőlakkról, csak én a Rimmel újdonságait veséztem ki. A Rimmelek 14 napos tartósságot ígérnek, amit nem tartanak be, de legalább gyorsan száradnak, és szépen fednek egy rétegben is. Az Avon lakkjai hogy szuperálnak tartósság fronton?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem teszteltem tartósságot, akkor szoktam, ha ígér valami konkrét időtartamot erre vonatkozóan a termék. Itt annyi a plusz ígéret a fedőlakk részéről, hogy meghosszabbítja a tartósságot - ami valószínűleg mindenkinél más-más időtartamot jelent. Itt a gél hatás nem a tartósságra, hanem a fényességre vonatkozik, amit viszont megkapunk.
      Egyébként nem is hiszek abban, hogy sima lakkok képesek több hétig a körmökön maradni, a többségünk nem tart házvezetőnőt, maga végzi a házimunkát (szerintem a legtöbb esetben gumikesztyű nélkül) és a többség még dolgozik is emellett, ezt pedig a legritkább esetben bírja ki hetekig pattogás/kopás nélkül a legtöbb sima lakkozás, akármilyen hatású. Sajnos nem olvastam jókat sem a Rimmel, sem a SH gél hatású lakkjairól, legalábbis a legtöbb teszt, meg csoportokban olvasott vélemény nem igazán istenítette őket, sőt... :)

      Törlés
  2. A fedőlakk nekem csalódás. Számomra az a jó fedőlakk, ami nem keni el a nyomdázásomat. Kapásból ezt a tulajdonságát próbáltam ki, mikor megkaptam. Azt hittem legalább olyan jó, mint a Moyra Gel hatású fedője. Azért még kap egy esélyt :) Az Emeraldot felkenve nem próbáltam, csak díszítésben. Lemosáskor nem színezte el a körmöd, bőröd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy rákérdeztél, mert de, kissé bekékíti a körmöket meg a bőrt is, sikáltam lemosóval rendesen... Sajnos a nyomdázásnak nem a legjobb barátja, de örülök, hogy nálam nem volt ennyire vészes a helyzet ezen a téren, csak az első alkalommal. Bár ügyeltem arra, hogy leginkább csak terítsem a fedőt és a lakkozáshoz annyira ne érjen hozzá. Szóval trükközni kell vele eléggé, de ezt legalább el fogom tudni használni, úgyhogy annyira nem rémes a szituáció részemről. :)

      Törlés
  3. Szépek ezek a lakkok. (-: A fedőt nézegettem a katalógusban, de a fentiek alapján jobb, hogy nem rendeltem meg..... Számomra éppen az a legfontosabb, hogy gyorsan száradjon és ne kenje el a mintákat. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát erre kimondottan gyorsszárítót érdemes beszerezni, de ez nem is ígéri, hogy hamar szárít :)

      Törlés
  4. Nálam is csúfosan megbukott a fedőlakk a nyomdafedőlakk-teszten. :(
    Én az Emerald fölött Moyra fehér nyomdalakk fölé kentem. Bőven kapott időt is, mert először szénné fotóztam a nyomdázott körmöt a színhatás miatt, és jó pár perc után kentem a fedőlakkot....lehet, hogy teszek még vele próbát Lora fehér lakk fölött is, illetve más alapok+nyomda fölött.
    Nálam még ráncosodott is a fedőlakk a tesztmanikűrök készítése során.

    Az Emerald City alaplakk nélkül nekem hullafoltosra színezi a körömlemezt, és picit a bőrt is megfogja, alaplakk fölött már nincs vele gond.

    Nagyon rákattantam mostanában ezekre az Avon-lakkokra, a narancs szín az, amitől még ódzkodok kissé, az nagyon nem az én világom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ugye nem rendes alaplakkot kentem, így kicsit sikerült bekékítenie az amúgy sárgás körmeimet, úgyhogy szebb lett az összhatás... :D:D
      Kipróbáltam Kaleidoscope nyomdalakk után felkenve, annál picit elkente a mintát, szóval szerintem függ a nyomdalakktól is, ki kell tapasztalni, persze ettől függetlenül nem fogom azt mondani, hogy ez a legszuperebb fedőlakk, ami csak kapható, de ha már megvan, akkor valamire érdemes elhasználni :) Még esetleg nyomdamatricához tudom elképzelni a használatát, de úgy, hogy magán a fedőlakkon készül el a minta, és nem az elkészült mintára húzzuk a fedőlakkréteget.
      A ráncosodást viszont eddig nem tapasztaltam, nálam az akkor szokott jelentkezni (akármelyik fedőlakknál), ha túl gyorsan kenem túl nedves rétegre, vagy két réteg fedőlakk kerül egymásra túl hamar valami okból kifolyólag.

      Törlés
    2. matricához tényleg jó lehet, mert extrán rugalmas a rétege és szép vékonyan is kenhető. :)
      Köszi a tippet.

      Törlés
    3. Nincsmit, a fedőlakk olyan dolog, aminél nem szeretem, ha pocsékba megy :D Úgyhogy muszáj kitalálni, hogy mire lehet el/felhasználni :)

      Törlés
  5. A fedőlakk egyértelműen NEM, mivel mindig nyomdázok. A színek szépek, a halvány menta tetszik is, de még meggondolom, mert nem olcsók és teli a szekrényem sima lakkal. Fedőt meg mindenre kenek, szóval nekem mindegy, hogy krém vagy gél. Ez a sárga és zöld nem az én színem. Egy különleges színért vagy finishért kiadok több ezret is, de ezek nekem annyira nem különlegesek vagy nem tetszik a szín vagy van már otthon szinte ugyanolyan szín.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére mindenki eldöntheti, hogy mit venne meg és mit nem :D Érthető, hogy ha már van az adott színből otthon, vagy nem a te árnyalatod, akkor nem fogsz belőle rendelni/venni :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.