Kedvencek | Rúzsok őszre


Mai bejegyzésnek tulajdonképpen nem ezt szerettem volna, 2 BPS termékkel már el vagyok csúszva kb. hónapok óta, de valahogy nem igazán akaródzik semmit csinálnom velük, pedig csak egy króm porról és egy nyomdapárnáról van szó, de majd egyszer rászánom magam, és ők is megkapják a saját bejegyzésüket. Viszont a mai poszt egy pénteken kapott rúzs kapcsán készült el. Nagyon szerettem volna, ha saját bejegyzést kap, de már sötétedés előtt értünk haza, én meg türelmetlen voltam, a homályban készült fotók még homályosabbak lettek, viszont mivel már felkentem utána, nem akartam újra befotózni, hiszen már nem volt érintetlen... Értitek. Úgyhogy arra gondoltam, mivel valószínűleg nagy kedvencem lesz, nagyobb, mint most, miért ne kerülhetne egy kedvenc rúzsaimról szóló bejegyzésbe...

5 mellett döntöttem végül, valahogy ennyi kedvencet mindig sikerül mindenből összeszednem, még ha sok is van, azt is le tudom redukálni 5-re, ennél kevesebbre nehéz, de ez a szám valahogy mindig olyan optimálisnak tűnik. Viszont finist tekintve, egyetlen egy darab kivételével mind matt. Odáig meg vissza vagyok a matt rúzsokért, nem tehetek róla. Igazából az indok, hogy miért szeretem a matt finist, csak pénteken fogalmazódott meg bennem: ha felkenek egy szép színt, pluszban még csillog is meg fényes is mellé, akkor már az is zavar, hogy feltűnő a szín, pluszban pedig a finis is csak vonzza a tekinteteket. Viszont, ha matt, akkor nem igazán érdekel, hogy vadabb szín van az ajkaimon, hiszen nem egy diszkógömböt viselek a számon, így a szín szépen, önmagában érvényesül és sokkal, de sokkal elviselhetőbb lesz számomra. Ne is próbáljátok meg követni a logikámat :D Hála a matt finisnek, az utóbbi időben az a lány vagyok, aki bátran kimegy az utcára sötétlila ajkakkal, és habár még mindig érdekel, hogy ki mit gondol róla, de jól érzem magam a viselése közben. Szóval, (nem csak) sötét matt ajakkencék, ide veletek!


Az új rúzs egyébként, amiről szó van, az essence 08 it's a statement nevű darabja, egy csodaszép mély, barnás-bordós árnyalat, amiről fogalmam sem volt, hogy jól fog-e állni, de nekem annyira különlegesnek tűnt. Műanyag tokja van, a rúzs színéhez hasonló, áttetsző, semmi felesleges dísz, a név meg egyéb adatok pedig egy matricán vannak az oldalán, amitől könnyen meg lehet szabadulni, ha valakit zavar. Mattra szárad, krémes textúrájú, viszont szerintem nagyjából semmit nem bír ki, ennek ellenére odáig vagyok érte. Nem hiszem, hogy a rúzsok lesznek az új mániáim, viszont egy-egy érdekes, különleges darab még az én szívem is meg tudja dobogtatni - sőt, mostanában jobban, mint a lakkok. Ki érti ezt?!

A Catrice Better than nude nevű darabja sosem kapott önálló posztot a blogon, már kivonták. Világos nude, az ajkaimon egy kissé rózsaszínesebb árnyalatot vesz fel, de nagyon tetszik, annak ellenére, hogy nem matt. A két Milani rúzs még annak idején egy első benyomásos posztban szerepelt, és töretlen a szerelmünk. És igen, a Fearless a szóban forgó sötétlila darab, amit nem is egyszer viseltem az utóbbi időben nappal (is) az utcán. Az Avon bogyós matt rúzsa szintén nagy kedvenc, nőies, de nem hivalkodó, nem feltűnő, róla ebben a bejegyzésben olvashattok.



Az ajkaimon így mutatnak. Néhol igencsak jól jött volna, ha van 1-1, a rúzsok színéhez passzoló ajakkontúrceruzám, de ami késik... :) És igen, képtelen vagyok szimmetrikusan kifesteni az aszimmetrikus ajkaimat :D



Nektek van kedvenc rúzsotok?

4 megjegyzés

  1. Ezt az essence rúzst én is nézegettem, de megállapítottam, hogy túlságosan hasonlít a Wet n Wild Cherry Bomb-jára, csak annál sokkal kevésbé tartós, szóval nem vettem meg. Viszont ha már Glamour-napok meg minden, egy rúzs sajna becsúszott: a Maybelline The Loaded Bolds Lip Color vonalából a Blackest Berry. Asszem egy új kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértelek, ha lett volna már hasonlóm, akkor valószínűleg hozzám sem került volna az essence, de meg nem bántam, imádom viselni :)
      Csodaszép rúzst választottál, nem is csoda, hogy kedvenc lett nálad, gyönyörű színe van!

      Törlés
  2. Az Avonnak nagyon jó színe van, ilyesmiket szoktam nagy ritkán hordani, inkább szájfényes vagyok, de már régen vettem bármilyen rúzst, amíg el nem fogy a Catrice, addig nem veszek, szóval most egy db rúzzsal élek, az sem rúzs, csak egy sötét lip balm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit irigylem ezt a hozzáállást, nálam valószínűleg egyetlen rúzs sem fog soha elfogyni... :D A szájfényekkel viszont nem vagyok jóban, pont az említett fényesség okán :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.