Télies manikűrök | 4.

Advent utolsó vasárnapja alkalmából úgy gondoltam, hogy egy ünnepi(es) manikűrt készítek, nincs hópehely! :) Igyekeztem egy könnyen elkészíthető, mégis mutatós lakkozást készíteni, ami a minta nélkül akár más alkalmakon is megállja a helyét.

Arany és fekete kombinációjával nem igazán lehet mellényúlni, maximum az aranyat lehet túlzásba vinni, de ez leginkább már ízlés kérdése, hogy kinek mi a túl sok. Egy kevés díszítéssel, akár nyomdával pedig még inkább az alkalomhoz illővé tehetjük, így lett az én arany-feketém nagyjából karácsonyi. És hát aranyvasárnap van, milyen legyen, ha nem arany? :)

Első lépésként Eveline-t vittem fel a (posztban még hegyes, de azóta rövidebb) körmeimre, nekem a 8in1 van meg (nem is cserélném le másra), egy rétegben. Utána a kis- és gyűrűsujjamra kentem a Dance Legend Zolotaya Ribka őaranyságát 4 (ne kapjatok sokkot, még mindig ennyi réteges) rétegben fel, majd egy réteg gyorsszárító fedőlakk következett. A többi ujjamra a Whats Up Nails French tip stencillel megfestettem a fekete sávokat, és szintén a DL lakkal vékony sávot húztam a feketék mellé, és ezt is fedőlakkal zártam. Az arany körmökre nyomdáztam, végül még egy réteg fedőlakk és kész is az egyszerű, de mutatós manikűr.  





A termékek, amiket a manikűr elkészítése során használtam:
* Eveline 8in1
* DL Zolotaya ribka (a.k.a. Gold fish)
* BPS fekete lakk (nyomdázáshoz is)
* Pet'la Plate Ho Ho Ho
* SV


Az előző 3:
* 1. rész
* 2. rész
* 3. rész

Mind a négy manikűrt egyaránt szeretem, ha tudnék, sem akarnék kedvencet választani, de nem tudok szerencsére. Mindegyiket másért szeretem, az elkészülésük kikapcsolt és feltöltött, őszintén szólva, olyan érzés volt, mintha az alkotás része lenne az ünnepi készülődésnek, és végül is valamilyen szinten az is volt. Nagyon örülök, hogy ebben a minisorozatban is velem tartottatok! :) Persze ezt nem azt jelenti, hogy nincs több ünnepi manikűr, esetleg a blogon nem kap helyet a legtöbb, ezért érdemes lehet Instagramon is követni, hátha :)

7 megjegyzés

  1. Nekem is tetszik, más mintával simán jöhet, nem vagyok nagy karácsonyos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A túl giccses, csilli-villi ünnepi manikűröket én sem igazán kedvelem, de a hangulatosak jöhetnek :) Nem vagyunk egyformák, ez ilyen, így természetes :)

      Törlés
  2. Nagyon szép és elegáns lett! (-:

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik. Az a 4 réteg azért meredek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban az, de gyorsszárító fedőlakkal azért nem vészes :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.