Vizes matricás manikűrök


A nyomdázás és a kézzel festegetés mellett még mindig nagy szerelmem a vizes matrica, így általában szoktam kérni a tesztcsomagokba 1-2 fajtát. A múltkori szöveges mellett a fenti (és minden további) képen látható mintázatút kértem, és habár ezzel már készítettem 1 manikűrt, végül nem tetszett egy fotó sem, így újra készítettem, ezúttal kettőt.


Szinte minden minta tetszik ezen az íven, egyszerűek, mégis jól feldobnak egy egyszerűbb manikűrt. Tetszik, hogy 1-1 mintához van "jelentés" is mellékelve, nem tudom egyébként, hogy valóban van-e olyan jelentésük, mint ami alattuk van, de ettől függetlenül jópofának tartom. A használatuk könnyű, viszont sajnos a SV fedőlakk valamiért megold 1-2 mintát (de nem mindig, nem tudom, mitől függ...), így a második manikűrről már lehagytam, mert annak az első verziója sajnos "oldott állapotba" került, az első manikűrnél a körömágybőr felőli gyémánton látszik is az elkenődés :)) Egyik manikűrt sem bonyolítottam túl, egyszerű körömfestésekre kerültek a minták.






A matricákat ezen a linken találjátok meg. Egyébként a termékfotón található manikűrök is eléggé inspirálóak, szóval azért lehet ezek felhasználásával sokkal mutatósabb manikűröket is készíteni :) A FRAT300 kóddal pedig 300JPY kedvezményt kaptok 2000JPY feletti vásárlás felett.

Nektek hogy tetszik?

11 megjegyzés

  1. Mind a két manikűr nagyon szuper lett :) Egyszerű de nagyszerű :)

    VálaszTörlés
  2. Ha azt mondod, hogy az a Paraiba, sikítani fogom örömömben és nekiállok hívogatni a DPDt, hogy hol a csomagom, mert valami lenyűgözően gyönyörű *-*

    És a vele készült mani is, első nyárim lesz, úgy érzem :D Jóllehet nem nagyon tudok vizes matricát használni, de majd belejövök :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt mondom! :D De ennél kicsit zöldebb, meg kékebb, instára raktam fel tegnap egy telefonnal készült fotót, az az én kijelzőmön szinte teljesen színhű - sajnos tökéletes fotót nem tudok róla készíteni. De szerintem szeretni fogod! :) Legalábbis remélem! :)

      Törlés
  3. Ezek gyönyörűek! És az a Cirque lakk!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszenek! :) Igen, abban a lakkba én szerelmes vagyok! :D Bár a fotót nem érzem tökéletesen színhűnek, nehéz ügy ez a lakk ilyen szempontból... :)

      Törlés
  4. Szuper manikat keszitettel :) Nekem nagyon bejonnek ezek a matricak, nekem valok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)) Nagyon örülök, hogy tetszenek, szuper minták ezek :)

      Törlés
  5. Nagyon szépek lettek, főleg a második tetszik! (-:

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.