Gabriella Salvete | Caffelatte


Korábban még sosem hallottam a Gabriella Salvete nevű márkáról, így a körömlakkjaikat sem ismertem. Viszont nem olyan régen rábukkantam erre a szépségre a Notino-n, ami a matt kollekció része és a Caffelatte névre hallgat, joggal, hiszen valóban igazi tejeskávé színe van.



Az ecsete egész jól használható, semmi problémám nincs vele, persze jobban beválnak a lekerekített fejű ecsetek, de ez legyen a legnagyobb gondom. Az ívek jól kialakíthatóak, nem kemény, jól teríti a lakkot. A lakk maga kissé folyós, így én 3 vékony rétegben tudtam vele elérni teljes fedést, a második réteg néhol jó volt, néhol elkélt 1-2 sávban még egy harmadik réteg is, úgyhogy amellett döntöttem, kell az a harmadik. Viszonylag hamar megszárad, legalábbis gyorsszárító fedőlakk nem került rá, mivel érdekelt, mennyire lesz matt, így nagyjából 5-10 perc közöttire saccolnám a száradást, ami fedőlakk nélkül szerintem gyorsnak tekinthető. Ami a matt hatást illeti, sikerült felülmúlnia a várakozásaimat, 1-2 swatchot találtam róla, amiken nekem nem tűnt igazán mattnak, és igazából azt nem is tudom állítani, hogy valóban a szó szoros értelmében matt lesz, de egészen közeli.



Készült vele egy manikűr (eddig csak egy, de nem ez az utolsó, az biztos), mellé a DIfferent Dimension Rejoice-t választottam, a nyomdaminta is vele készült, illetve a kisujjamra két rétegben került.


Ha esetleg érdekel titeket ez a márka, ezen a linken találtok termékeket. Körömápoló lakkjaik, a színes lakkok és a sminktermékek között is vannak érdekesek, biztosan nem ez az utolsó, amit kipróbáltam a márkától :)

4 megjegyzés

  1. Felkenve sokkal világosabb, mint amire az első képek alapján számítottam. Ez nekem nude felkenve, szép árnyalat. Addig jó nekem, amíg nem látok más márkákat, ha nem olvasnék blogot, szerintem ellennék 2 db lakkal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban az első képeken kicsit sötétebb árnyalatnak tűnik, de a körmös képeken az igazi egyébként.
      Hát, blogok nélkül valószínűleg én is max. 10 lakkal rendelkeznék szerintem :D

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik! (: Pont az az árnyalat, ami nagyjából mindenhol viselhető, olyan egyszerűen elegáns.

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.