CND | Creative Play *Playland Pinkies



Még a hónap elején ellátogattam a CND Nail Lounge-ba, egy korábbi meghívásnak köszönhetően, és nagyon boldog voltam, hogy végre tudtam élni a lehetőséggel. Mindenki nagyon kedves volt és nagyon jólesett, hogy úgy gondolták, a blogom és a körmeim jó felületet biztosítanak arra, hogy a professzionális termékeiket bemutathassam, megmutathassam használat közben. A későbbiekben más CND termékekről is lesz majd bejegyzés, de most a kezdőképen látható termékeké a főszerep.

A CND-nél két különböző típusú körömlakk található, az egyik a Vinylux, a másik pedig a Creative Play. Míg a Vinylux a "felnőttebb", komolyabb vonalat képviseli, addig a Creative Play inkább a bohókás, mókás, vidám és színes lakkokat foglalja magába, amikkel jó "játék" lakkozni, alkotni is. Ebből a vonalból a Pinkies miniszettet és egy mini alap- és fedőlakk készletet is kaptam, így a mai bejegyzésben ezekről lesz szó. Habár nem most terveztem közzétenni róluk a bejegyzést, de a  CND Nail Lounge Facebook oldalán épp fut egy nyereményjáték, amiben ilyen szettet nyerhettek, szóval ennél aktuálisabb nem is lehetne a lakkok megmutatása. 

ALAP- és FEDŐLAKK

Kezdeném is a kevésbé izgalmas, ámde a szetthez tartozó dolgokkal, az alappal és a fedőlakkal. Igazából túl sok dolgot nem tudok róluk mondani, mindkettő teljesen jól használható, a swatchok készítésekor is őket vetettem be (jó, az alap néha kimaradt). A fedőlakk csodaszép fényt ad a lakkozásnak, nem gyorsszárító, szóval nem is szárad meg és nem szárítja meg az alatta levő rétegeket pillanatok alatt, de nem is ígéri, nekem a fénye nagyon tetszik amúgy. Nem érdemes sokat szöszölni a felvitelével, olyankor kicsit megoldja az alatta lévő lakkot/mintát, jó, ez pici ecsettel nem volt könnyen kivitelezhető (az én körmeim egyébként is hosszabbak az átlagnál szerintem, így ez nem feltétlenül az ecset hibája), de a nagy kiszerelés ecsetével valószínűleg gyorsabban fel lehet vinni a körmökre. Az alap is fényesre szárad és elég hamar, könnyű rajta dolgozni.



PINKIES

És most jöjjön az izgi színes rész. A kezdőképen látható szettben 5 lakk lapult, mindegyik 3,7 ml-es, picike üvegben kapott helyet, szerintem nagyon cuki ez a kiszerelés, és így akár több színt is ki lehet próbálni, ki lehet tapasztani, hogy az embernek bejön-e, és utána dönteni, hogy érdemes-e beruházni a nagyobb kiszerelésre.

A Playland kollekció egyébként 8 lakkot foglal magába, ebből ebben a mini szettben 5 található meg, 4 szín, és egy glitteres topper, amit egyébként elsőre szivaccsal rétegeztem is a körmeimre, de sikeresen letöröltem az aznapi összes fotóm a memóriakártyáról, emiatt kezdhettem újra a swatcholást, és már nem volt erőm még a szivacsozással is bajlódni.  Mindent két vastag rétegben kentem fel, illetve fedőlakk került rájuk, a glitteres Look no hands! pedig 2 körmömön Créme puff alapra került, szegény már az utolsókat rúgja, de mindenféleképp rajta szerettem volna megmutatni, illetve a LNH! 3 körmömre önmagában került 2 rétegben.

Azt még el kell mondanom, hogy imádom az árnyalatok neveit, amiket a CND lakkok kapnak, nem unalmas számok meg kódok, hanem tényleg kreatív nevek.


Carou-celery

Nagyon szép zöld árnyalat, talán a lime zöld, ami eszembe jut róla, csak egy világosabb, élénkebb verzió, de nem tudom, hátha ti jobbak vagytok színmeghatározásban.1 réteg alappal is megfogta kissé a körmeimet a vele készült manikűrnél (pár órát volt a körmeimen), arra ügyelni kell, hogy ez alá legalább 2 réteg alap kerüljön.


Hold on bright!

Az egyik legszebb narancs a készletemben. Nyáron, lebarnult bőrrel szerintem tökéletes párost alkotna.


Aquaslide

Sajnos ez az egyetlen, aminek a színét nem tudom jól visszaadni, pedig valóban tökéletes vízicsúszda árnyalat, szinte látom magam előtt az ilyen színű csúszdákat. :) Ez a kép szerintem színhűbb.


Cherry-glo-round

Nem gondoltam volna, hogy ez a lakk tetszeni fog a körmeimen, de mégis. A lilás-pinkes alap apró, lilás pelyheket tartalmaz. Leginkább az alsó két kép az, ami közel van a valósághoz.


Look no hands!

Nagyon halvány rózsaszín alapban úszkáló ezüst-rosegold közötti nagyobb hexagon glitterek, és pici holografikus glitterek alkotják ezt a lakkot. Nem igazán az én világom, mindenesetre egyébként szép, csak nem tudom elképzelni, hogy mire kenjem fel (a fehéren kívül persze). Rá érdemes alapból sűrűbb fedőlakkot használni, én 2 réteget vittem fel rá.



Néhány egyszerűbb manikűr is készült a lakkokkal, például az alább is látható 3 színes "alkotás". Mindhármat nagyon szerettem elkészíteni, és még jó sok lehetőség rejlik ezekben a kicsikékben.





Az 5 lakkból egyedül a csillámos-glitteres topper az, amivel nem igazán tudok azonosulni, így vele nem is készült eddig egyáltalán manikűr, a többi szín viszont ♡. 

10 megjegyzés

  1. Gyönyörűek a manikűrök! És a körmeid is nagyon tetszenek, pedig régebben nem tetszett ez a hegyes fazon, de most mégis úgy gondolom ez sokkal jobban áll neked :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöööm! 😘
      Nagyon örülök, hogy tetszenek! Egyelőre még jól bírják, meg kényelmesek, meglátjuk, meddig vagyok képes vigyázni rájuk. 😄

      Törlés
  2. "...már ha egy narancs szín lehet szép"?! HOGY TESSÉK?! :D Ezen jót rötyögtem azért. :))
    A körmeid ebben a formában imádom a leginkább, és sztem ez is áll neked legjobban. Csak sikeredjen vigyázni rájuk. :) A kék-zöld mani formái tetszenek leginkább a mani közül, színeket tekintve pedig meglepően nem a kék, nem is a narancs, hanem a lime-os. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem úgy értettem, lehet, hogy ki kellene javítani azt a részt :D Nyilván lehet szép, és nem tudom megmagyarázni, hogy értettem :D
      A zöld szerintem naggggyon jó, ha muszájból választanom kellene az 5 lakkból, a lime meg narancs között dőlne el, és nem csak azért, mert gyümölcsök és éhes vagyok :D
      Igyekszem vigyázni, no meg exxxtra ápolást kapnak, szóval hálálják meg azzal, hogy egyben maradnak rajtam, nem szeretek őket, mikor le vannak törve :( :D

      Törlés
  3. nagyon szép a körömformád <3 a lakkok nem nagyon mozgattak meg, bár szép a színük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♡ Hát a "sima" lakkok önmagukban sajnos nem annyira izgik, mint pl. egy holo lakk,de alapként, vagy egymással párosítva nagyon jól mutatnak :)

      Törlés
  4. Nagyon szuperek a lakkok, a topperen kívül mindegyik szín nagyon tetszik, a manikűrök pedig mint mindig csodásak lettek ☺ A körömformádat pedig még mindig imádom 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! <3
      Ahogy látom, a körömformám a nyerő ma :D

      Törlés
  5. A kék szín fantasztikus, a vele készült manikűr nagyon ötletes, irtó jó a sárgászölddel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Jó volt elpepecselgetni azzal a manikűrrel, kifejezetten élveztem :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.