IÉUV | All is gold


Azt hiszem, amióta először láttam képet róla, azóta volt vágyaim tárgya az All is gold. Nincs sok IÉUV lakkom, sőt, az egyik olyan márka, aminek nagyon ritkán fognak meg a lakkjai, valahogy nem én vagyok a célközönség, de néha mégis akad 1-1 olyan lakk, amit szívesen a magaménak tudnék. Mikor augusztusban Bp-n jártam, a Nailland standnál épp kacsingatott rám egy, és nem volt szívem otthagyni. Azt hiszem, egyáltalán nem bántam meg. ((:


Számomra ez a lakk tökéletes keveréke a rezes-bronzos-rosegold árnyalatoknak, kifinomult, elegáns, nem feltűnő, de a holo hatásnak köszönhetően mégis kicsit különleges. Az ecsete jól használható, a lakkból épp elegendő mennyiséget vesz fel. Két rétegben tökéletesen fed (de igazából már az első rétegnél kiderül, hogy milyen jó a fedése). Nyomdáztam is vele (nem csak rá), erre a célra is szuper, habár csak 1x fordult elő és nem is szeretnék túlságosan sokszor ilyen célra használni belőle.





Viszont, hogy kicsit bohókásabbá tegyem, a Moyra Textures lemezről az egyik mintát dupla nyomdával felvittem rá, így kevésbé elegáns, mégis mutatós. Szeretem azt a lemezt, a legtöbb minta nagyon tetszik és jól kihasználhatónak érzem, mindamellett ajándékba kaptam, úgyhogy így pluszban ❤. ((:



Ti hogy álltok az IÉUV lakkokkal?

7 megjegyzés

  1. Nagyon szép ez a lakk :) Én nailmailen néztem csak ott akkor nem volt... így sajnos nincs meg, nekem sincs sok lakkom a márkától, 3 db van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mikor Arabella felajánlotta, hogy választhatok a Nailmail-ről lakkokat, akkor is sokat gondolkodtam rajta, végül nem ezt választottam, most viszont nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy az enyém legyen. ((:

      Törlés
  2. Ilemilével vagyok úgy, h jópárat megvettem, aztán nagy részét el is adtam. Nekem is 3 db, ami meg fog maradni. A fedésüket nagyon szeretem, és az Girls night out az egyik kedvenc kékem. :) Érdekelt volna amúgy, h mit nyomdáztál ezzel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fúha, már nem tudom, mit nyomdáztam, de majd még egyszer felhasználom erre a célra. :D

      Törlés
  3. Szép lett a manikűr, bár ez a szín annyira nem az én világom. (-: Nincs túl sok lakkom nekem sem a márkától, azt hiszem négy db, pedig én kedvelem, szerintem jó minőség! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!(: Igen, a minőséggel nekem sincs problémám, viszont a lakkok többsége sajnos nem igazán fog meg, nem érzem őket annyira különlegesnek.

      Törlés
  4. Nagyon szép, elegáns lakk! Nekem a legtöbb IEUV lakk tetszik, biztos, mert bírom a nőcis meg sötét meg élénk árnyalatokat is.

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.