(Nem csak) Joy-os szerzemények


Alapvetően nem terveztem Joy-napozni, de végül úgy alakult, hogy egyébként is mentünk vásárolni, illetve szükségem is volt pár dologra (meg volt, amire nem volt szükségem, de hát ez ilyen), és úgy döntöttem, inkább beszerzem a Joy-t, hátha tele lesz szuperebbnél szuperebb kuponokkal (nem volt), és majd jól fel tudok használni egy csomót (nem). Őszintén szólva elég siralmasnak éreztem a kuponokat, de persze 1-2-t így is sikerült kihasználnom, szóval különösebben nincs okom panaszra.


Kezdem is azokkal, amikhez kupon nélkül jutottam hozzá. A fülbevalót és a gyűrűszettet a Tescoban találtam az F&F részlegen (illetve huginak vettem egy F&F-es fülbevalószettet, de az már nála van). Nagyon meglepett, hogy vannak SIX állványok, úgyhogy el tudtam volna ott tölteni a fél napom a nézelődéssel :D (Ja azt hozzá kell tennem, hogy a Tescoba eredetileg szoknyáért indultam, végül 1-et találtam, azt is "nyanyásnak" ítéltem meg, szóval amit eredetileg szerettem volna, abból nem lett semmi :D)

Az Egy év az életemből kis könyvecske az egyik olyan, aminek nagyon, de tényleg nagyon örülök. Ez tulajdonképpen egy "kérdezz-felelek" alapon működő kis könyv, az év minden napjára tartogat egy kérdést, amire válaszolnunk kell, illetve a válasznak szánt hely alatt mindig van egy napi bölcselet, ami igazodik a kérdés témájához. Ennyiből áll az egész, és őszintén szólva remélem, hogy sikerülni fog minden nap töltögetni majd január elsejétől, szóval ez egy kihívás lesz majd számomra :)

A szőkéknek való Nivea sampon jelenleg már nekem is való, a hajam nagy része kiszőkült, úgyhogy most a plusznál is pluszabb ápolást igényel, de egyelőre még csak a sampont szereztem be, talán egy balzsam sem ártana, olajam pedig van.




A sminktermékeknél egy kivételével mindhez tudtam kupont beváltani, és mindegyiknél a DM-ben került erre sor. Igazából a Rimmel új matt folyékony rúzsait a Rossmannban szerettem volna megvenni, de péntek délelőtt azt az infót kaptam, hogy majd délután kerülnek ki a polcra, szombat délelőtt pedig sehol semmi, az eladó meg azt se tudta, hogy miről beszélek, szóval onnan kissé csalódottan jöttem ki, így esett meg, hogy a két rúzsból az egyiket fél áron, a másikat teljes áron vettem meg a DM-ben, mert oda a kupon csak 1 termék kedvezményes megvételére szólt, de nem bánom, nagyon tetszenek. Egyébként az eladó nagyon aranyos volt ott, megnézte, hogy hagyott-e ott valaki esetleg Rimmel kupont, és ugyan nem, de nagyon jólesett a gesztus. Amúgy a Blue Iris és Plum the show árnyalatokat vettem meg, a kék eléggé macerás, de láttam róla swatchokat és tudtam, hogy építgetni kell, hogy ne legyen foltos, a bordó pedig 2 réteges. Egyelőre a tartósságukról még nem nagyon tudok nyilatkozni, de másoktól szinte csak jót hallottam róluk, úgyhogy optimista vagyok :)

Korrektorra már vagy fél (de lehet, hogy egy) éve szükségem volt, gondoltam, kipróbálom a sokak által istenített Maybelline Anti-Age korrektorát, és hát úgy néz ki, hogy szeretem. :)

Mivel világos a hajam, gondoltam beszerzek valami világosabb szemöldökre való terméket, és ugyan ez a Trend It Up Tropicalize darab valóban világos, és jó is lenne, de a saját szemöldököm sötét színe elnyomja, úgyhogy először majd a saját szemöldökömet kellene kissé szerintem kivilágosí(ttat)nom, és utána már lesz értelme világosabb szemöldökceruzának... Hát erre nem gondoltam az elején, na. :) Egyébként kicsit waxos érzetet ad, legalábbis én úgy érzem, hogy a "színezés" mellett tartást is ad a szemöldöknek.

Régóta zselés tust használok, viszont a folyékony ecsetes és filces tusokat is nagyon szeretem, ezért is gondoltam, hogy adok egy esélyt a L'Oréal Perfect Slim filces tusnak. Az elején kissé haloványan fogott, de a második-harmadik próbálkozásnál már egészen fekete volt, könnyű használni, nekem eléggé kézre áll. Vékony és vastagabb tusvonal húzására is tökéletesen alkalmas, szóval egyelőre szeretem, de remélhetőleg nem "használódik el" pár használat után és még egy jó darabig fekete marad.


(jó, a szemöldökceruzának ennél normálisabb feje volt még, mikor nem használtam, de azóta igen, viszont elfelejtettem lefotózni, bocsi :D)

Ti is kuponoztatok? Miket sikerült beszereznetek?

3 megjegyzés

  1. A rimmel matt rúzsok színei nagyon szépek és érdekesen hangzik ez a könyv is. :) Én idén először, hogy kihagytam a Joy napokat. Azt hiszem kicsit besokaltam ezektől a kuponos őrületektől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rúzsok közül a szürke érdekelt egyébként a legjobban, de esélyes, hogy az itthon valószínűleg sehol nem lesz.
      Az elmúlt években elég light-osan kuponoztam egyébként, vagy kb. nem is, egyszerűen, ha nincs szükségem semmi extrára, akkor feleslegesen nem költök (kivéve ha lakkról, rúzsról vagy ékszerről beszélünk :D, de ezeket, ha nagyon-nagyon kellenek, megveszem akár évközben is teljes áron, nem aggódom túl a dolgot, meg tolongani sem szeretek ilyenért, illetve bosszankodni sem), legalábbis igyekszem nagyon visszafogni magam.

      Törlés
  2. hát ez a gyűrűszett és az éves kérdéses-felelekes könyv nekem is kell *.* :D

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.