Kezdjük újra!

Ma 6 éves a blog. Legalábbis én mindig 23-án "tartottam" a születésnapját, de most utánanéztem, és 6 éven keresztül tévhitben éltem, mert amúgy 2013. augusztus 22-én kezdtem el. Őszintén szólva, anno, amikor belevágtam, abban a hitben voltam, hogy én ezt majd örökké csinálom, töretlen lelkesedéssel. De ez a lelkesedés valahogy tavaly nyár vége felé elfogyott, kicsit elvesztettem önmagam. Vagy inkább változtam, ki tudja.



A bloggal azóta eltöltött percek száma igencsak csekély lett. Néha írtam 1-1 bejegyzést, pár havonta 1x, de őszintén szólva én abszolút nem szeretném, ha a rengeteg, korábban belefektetett idő, a lelkesedésem a termékekért, körömdíszítésért, sminkcuccokért, a sok-sok kedves és/vagy őszinte, segítő komment mind kárba vesszen. 

Nem szeretném bezárni a blogon, törölni meg aztán végképp nem, szóval úgy döntöttem, hogy az 2019 ősze jelenti majd a blog számára és számomra is a közös megújulást. Legalábbis nagyon fogok ezen dolgozni. Havi 4 poszt például igazán tartható, és igen, kényszerítenem kell magam arra, hogy írjak, de nem azt a rossz fajta kényszert érzem, hanem tudom, hogy jó, és szeretem is, amit csinálok, csak újra bele kell rázódni. 

És jól fog jönni, hogy ismét lesz egy hely, ahova "elbújhatok", ha valami nem oké, ha kiadhatom magamból, ha valami nem tetszik, elújságolhatom, ha valami igen, megoszthatom veletek az életem kisebb-nagyobb dolgait, és persze Szaffiról is nagyon régen volt bejegyzés, pedig hát már elmúlt ám 4 éves is őnagysága, persze ugyanolyan eleven, mint 4 hónaposan. Vannak jó, meg kevésbé élvezetes perceink, de mi így vagyunk egy család.

Köszönöm annak, aki eddig is velem tartott, és még mindig nem ígérek, legalábbis nektek nem, mert csalódást nem szeretek okozni, de magamnak nagyon igyekszem, úgyhogy havonta 4x remélhetőleg tényleg találkozunk itt! Mint régebben :)

Ciska


10 comments

  1. Én örülök, ha visszatérsz! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm! Bár azt nem hiszem, hogy a körmös bejegyzések gyakoriak lesznek, de kreatív posztokat mindenképp szeretnék. :)

      Törlés
  2. Boldog Blogszülinapot! ❤️

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy visszatértél, bár az efféle blogok nagyon nem az én világom, viszont a tiedet nagyon rég óta olvasom és nem tudom megunni (még ha csak csendben figyelek is és sosem szóltam hozzá semmihez :) gondolom vagyunk még így páran). Szóval sok-sok motivációt és lelkesedést kívánok a továbbiakhoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igazán kedves, köszönöm, hogy itt vagy! ♥️

      Törlés
  4. Én is örülnék neki ha visszatérnél :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Igyekszem összehozni, meg magamat összeszedni :)

      Törlés
  5. Üdv újra a blogvilágban! �� Azt hiszem hasonló elhatározásra jutottunk, "újrakezdem/újrafolytatom/nemtudokblognélküllenniésélni" �� Ha ebbe egyszer belekóstol az ember és közben egyre több fantasztikus embert ismer meg, akkor olyan ez, mint valami mánia/függőség. A bloggerkedés egy életérzés, ami örök ��
    Ügyesen majd! Várom már a posztjaidat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez abszolút így van, meg tudom, mennyire lelkesen írtam a bejegyzéseket, mennyi időt szántam rá, és úgy összességében milyen jó volt, és ez kicsit hiányzik. :) Köszönöm a kedves szavakat. 🖤

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)