Arcmaszkolás - Pibu

Bevallom őszintén, annyira nem vagyok otthon bőrápolásban. Mármint nem használok krémeket, különböző maszkokat is ritkán, az a rutinom, ami az arcomhoz kapcsolódik, mindössze arctisztításból meg sminkelésből áll, szóval semmi extra. Viszont ennek a cuki és egyben gyönyörű szettnek nem tudtam én sem ellenállni. Mondhatjuk, hogy tesztelésre kaptam, de nem A cégtől, és nem is más cégektől.


A Pibu koreaiul azt jelenti, hogy bőr. A Pibu maga egy koreai márka, Szöulban alapították. A cég filozófiája az, hogy "Skin first, make-up second.", mert az egészséges, hidratált és ragyogó bőr a legfontosabb, a smink viszont csak opcionális. Nyilván vannak, akiknek nem egy fátyol-, vagy bármilyen maszk hozza meg majd a várt csodát, vannak, akiknek ennél sokkal többet bele kell tenni ahhoz, hogy a bőrük számukra jó legyen. Alapvetően az én bőröm nem problémás amúgy, van 1-2 bőrhibám, meg nem egységes a színe, de egyébként teljesen jól elvagyok vele.

A szettben összesen 5, különböző hatású arcmaszk található. Négyet próbáltam ki, az 5. a húgom "feladata" lett, bár ő mindenesetre nem volt túlságosan elragadtatva tőle, mindenesetre vicces volt. Lényegében 4 héten keresztül vagy vasárnap vagy szerdán (random napok, nem volt jelentőségük) kipróbáltam 1-1 maszkot.

Brightening Mask: a "világosító" fátyolmaszk feladata az, hogy a gyenge, fáradt bőrön, illetve az egyenletlen bőrszínen javítson, de egyébként bármilyen bőrtípuson lehet alkalmazni. Revitalizálja a bőrt, a sötét foltokon halványít, egészséges, ragyogó és egységesebb bőrt eredményez, emellett bőrnyugtató hatású is. És bár nagyon jól hangzik, nem tudom, mennyire valós, de semlegesíti az UV-sugarak, az egészségtelen étrend és a stressz káros hatásait.



 Bubbling Charcoal Mask: a buborékos szenes maszknak köszönhetően a fáradt, stressznek, külső szennyeződéseknek kitett bőr egy mély tisztításon megy keresztül, a pórusokat összehúzza, a bőr pedig selymes és rugalmas lesz. A tasakot érdemes kicsit "megmasszírozni" még kibontás előtt (ez áll a hátulján javaslatként), mert így sokkal bubisabb lesz elvileg a végeredmény. Végeredményben egy friss, egészséges arcbőrt kapunk. A szén csökkenti a bőr faggyútermelését, és minimalizálja a mitesszerek és pattanások kialakulását.


Flower Extract Purifying Clay Mask:  a virágkivonatot tartalmazó agyagos maszk érzékeny és normál bőrre is alkalmas. A maszkban található agyag kitisztítja az arcbőr pórusait és minimalizálja azokat, a maszkban található különböző virágkivonatok pedig nyugtatják a bőrt, felfrissítik. Ez a maszk egyébként két darabból áll, a könnyebb felhelyezés érdekében. Egyenlít a bőr tónusán, illetve ebben is van olyan anyag, ami hatására kicsit csökken a faggyútermelés, így enyhe bőrmattító hatása is van.

Green Tea Purifying Clay Mask: a zöld teás agyagos maszk alapvetően zsíros és normál, tág pórusokkal, mitesszerekkel rendelkező bőrre ajánlott.  A benne található zöld tea kivonatnak köszönhetően nyugtatja a gyulladt bőrt, felgyorsítja a pattanások gyógyulását. Az agyag felszívja a bőrön található szennyeződéseket. Mélyen tisztít, és hidratált bőrt hagy maga után. Szintén két, külön felhelyezhető részből áll. 



Hydrating - Soothing Mask : száraz, irritált, érzékeny bőrre javasolt, viszont tökéletes választás például napozás/napégés után is, illetve ha egy kis felfrissülésre vágyna az ember. Azonnali és tartós, mély hidratálást nyújt a bőrnek, és ezzel együtt nyugtatja is. A végeredmény feszes, ezzel együtt rugalmas és sima bőr. Segít abban, hogy a bőr regeneráló képessége helyreálljon, csökkenti az irritációt. 



Itt pedig az 5 maszkot láthatjátok használat közben, hát, javarészt inkább ijesztően néz ki velük az ember, de ennyit bőven ki lehet bírni :D 


A legtöbb bőrtípushoz, illetve problémához biztosan találni ebből az 5-ből megfelelőt, illetve engem már magával a csomagolással is megvennének, szóval amint lesz rá lehetőségem, tuti beszerzek a fátyolmaszkokból még. Az agyagosak sem rosszak, de azokban nem éreztem annyira komfortosan magam, bár a hatásukat nem vitatom.

Ti szoktatok fátyolmaszkokat használni? Melyik az, amit feltétlenül ajánlanátok kipróbálásra?

4 megjegyzés

  1. Azért megnyugodtam, hogy te is Jasonnak nézel ki maszkban 😃❤️.
    Erre a márkára vetek egy pillanatást, köszi a tesztet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, néz-e ki ilyenekben bárki is Disney hercegnőnek :D Nincs mit, szuper és nem mellesleg cuki cuccok :D

      Törlés
  2. Én elég sok fátyolmaszkot próbáltam már, de egy van, amihez mindig visszatérek: itthon My Hsin Ni a márkaneve, ebayen My Scheming és az E-vitaminos változat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippeket, biztos, hogy lesz még itt a blogon ilyen poszt, szóval jól jönnek, hogy mit érdemes kipróbálni :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.