Szerzemények a H&M-ből


Még Glamour-napok alkalmával sikerült beszereznem pár felsőt a H&M-ből. Tudom, tudom, ez nem most volt. :) 5 felsőt szereztem be, 3 pulcsit és 2 pólót, róluk fog szólni a mai bejegyzés.

Mint írtam a korábbi, ruhás-öltözködős posztban, nem szeretek online rendelni, mert nem tudom a méreteket, nem tudom, hogy jól fog-e állni, szeretni fogom-e, olyan lesz-e élőben, mint a képeken. Ezt megelőzendő, még a kuponos napok előtti este elmentem megpróbálni párat a felsőkből, és természetesen ehhez nagyon szuper társaságom is volt. Végül egészen tetszettek magamon, és ami meglepő számomra, hogy nem XL vagy annál nagyobb felső kell nekem a H&M-ből, hanem L-es. Szóval nagyjából már tudom, hogy felsőt igazából bátran rendelhetek tőlük, nagyon nem fogok mellényúlni, legalábbis ami a méretet illeti. 

Az 5 felsőből összesen csak 2 volt a próbáltak között, mert a többivel nem találkoztam (nem is kerestem őket őszintén szólva), úgyhogy hármat vakon rendeltem, de szerencsére jól sült el. :) A piszkos anyagiakról: az 5 felsőért összesen 12014 Ft-ot fizettem, volt a korasamban már eleve kedvezményes árú termék, amire ugye nem vonatkozott a kupon, de úgy érzem, hogy átlag 2400/póló elég jó vétel volt mind. Kényelmesek, a pulcsik nem szúrnak, elég melegek, a pólók is kényelmesek, a mustársárga elég rövid, de egy magasaderekú nadrág vagy szoknya jó szolgálatot tesz vele.

Van kedvencem is természetesen, a szürke-kekizöld-barna nem tudom milyen színű pulcsi a legesleg, utána pedig a fekete. A mustársárga pulcsit inkább kevésbé nőcis, kevésbé csinos szettekhez viselem, a rózsaszín pólóval kapcsolatban nagyon nem tudok mit mondani, a mustársárga pulcsit pedig leginkább alváshoz hordom jelenleg. :D

És pár kép, hogy mikről is van konkrétan szó, és hogyan viseltem 1-1 alkalommal őket. Vagy viselném, ha hordanám, a rövid póló esetében.




Mustársárga pulóver



Dobozos szabású póló


8 megjegyzés

  1. Nagyon klassz dolgokat vettél. A sárga pulcsival én is szemezgettem, de végül inkább egy kardigánt vettem ebben a színben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a szín szerintem megunhatatlan így ősszel, legalábbis ha mértékkel viseli az ember lánya. :)

      Törlés
  2. Fuuu,de csinos vagy! Hm... dobozos szabású pulcsi nagyon bejön rajtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Fuha, telefonon kicsit csúsznak a feliratok a képek felett, így nem tudom, h a dobozos póló, vagy a felette lévő fekete pulcsi az, amire gondolsz :D

      Törlés
    2. Mindkettőre, de elsőnek a pólót szúrtam ki. 😂

      Törlés
    3. :D Köszönöm! :) Mostanában bele vagyok nőve ezekbe a felsőkbe :D Legszívesebben egyszerre viselném mindet. :D

      Törlés
  3. A mustárt én is néztem, de nem vettem meg. :D Lehet, hogy jobb lett volna, de mostanában nem járok arra...... Végül jól megoldottad a rövid pólót is, így begyűrve tetszetős, szerintem nagyon jól áll Neked. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem esik útba, csak emiatt szántam egy fél órát kb.a próbálgatásra, amúgy nem szeretek csak úgy próbálgatni :D Picit talán rövid a pulcsi is, de alá lehet venni derékmelegítőt, pólót, szóval nem vész.
      Köszönöm! :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.