Manikűrök, gyorsan, egyszerűen

 Yaaaaay. Nem tudom, hogy várta-e egyébként valaki azt a pillanatot, hogy visszatérjenek a lakkos posztok. Egyébként, őszintén megvallva, én nem számítottam erre pár héttel ezelőttig sem, pocsék körmökre nem élveztem a lakkozást, így nem is vágytam magára az egészre. DE. Most itt van egy újabb poszt, az előző is lakkozós volt, a körmöm "felemelkedéséről" szólt. :))


 A mai poszt pedig az elmúlt napok lakkozásairól, és ha esetleg érdekes lehet, leírom azt is, hogyan készültek, bár nem bonyolult lakkozásokról van szó. Ahogy haladunk lefelé, a képeken tapasztalható némi minőségbeli javulás, ami annak köszönhető, hogy telefonról átváltottam fényképezőgépre. Csapjunk is bele, az első ez a mustársárga-fehér kombó.


Kifestettem minden körmöm az adott alapszínnel 2 rétegben, majd vittem fel rá egy réteg fedőlakkot. Ezután a középső körmömre nyomdáztam a Shape Up! lemezről a félköríves mintát a végére, amit eltolva helyeztem fel, utána pedig jöhetett a levélminta. Erre került még 1 réteg fedőlakk és kész is.

🔸 :YOURS Yellow Mustard nyomdalakk - igen, ez a mustársárga körmeim titka. :D Sajnos a Cirque Urbanized már kissé besűrűsödött, úgyhogy arra találnom kell egy "javító" megoldást.
🔸 CND Cream Puff 
🔸 Different Dimension ...dream within a dream
🔸 :YOURS Black Out nyomdalakk
🔸 :YOURS Crystalline Mystery
🔸 :YOURS Shape Up!
🔸 CND Weekly Top Coat



A CbL Berry Gem már 4 éve állandó lakója a lakkos dobozomnak. Már épp ideje volt ismét felkenni, így nevéhez passzolóan egy ásványos és egy gyémántos minta került a körmeimre a lakk mellett. A mintás körmökre 1-1 félkört festettem a szabadszél felől, a többi körmömre pedig teljesen felvittem a lakkot.

🔸 CbL Berry Gem - Lakkomlakkom Edina "gyermeke" :))
🔸 CND Weekly Top
🔸 :YOURS White Light nyomdalakk, Crystalline Mystery és Pop Art Pictorial nyomdalemezek



Ennek a lakkozásnak a Zoya Aurora az alapja. Ez a lakk lassan 6 éve lakója a lakkos dobozkámnak, a minősége még mindig kiváló. A gyűrűs- és középső ujjra csak 2-2 paca került belőle, ez tökéletes alapot nyújt egy negative space technikával készült manikűrnek. A minták a :YOURS Foliage nyomdalemezről vannak, még a nyomdapárnán kitöltöttem őket a már feljebb is említett mustársárga nyomdalakkal, vártam egy picit, hogy hadd száradjanak, és így nyomtam rá őket a körmeimre. Ezután jöhetett a fedőlakk, és kész is!

🔸 Zoya Aurora
🔸 :YOURS White Light, Yellow Mustard, Foliage nyomdalemez
🔸 CND Weekly Top



Ennek a manikűrnek az alapja az NCLA Out of this world és a Vacation on Mars lakkok. Ők is elég régi lakói a készletemnek, és velük kapcsolatban azért már nem voltam olyan biztos, hogy "jól vannak", tekintve, hogy nem túl sok van egyikük üvegében sem. Viszont mindkettővel sima ügy volt végül lakkozni. A Shape Up! lemezről kerültek rájuk a vonalak, a Foliage lemezről pedig a kis növénykék.

🔸 NCLA Out of this World
🔸 NCLA Vacation on Mars
🔸 :YOURS White Light, Black Out, Foliage és Shape up! nyomdalemezek
🔸 CND Weekly Top


2 megjegyzés

  1. Annyira szépek, de az első egyértelműen a kedvencem! A színek, a minték, tökéletes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Az elsőn egy idő után idegennek éreztem a középső ujjam mintázatát, szóval azt hiszem, azt egyszer újra megalkotom úgy, hogy jobban tetsszen majd :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.