Mára a Dance Legend holo fedőlakkját terveztem megmutatni Nektek :) Úgy gondoltam, nem árt, ha több színen is megmutatom, úgyhogy ezért tartott ilyen sokáig, mire kikerülhetett ez a bejegyzés, mert nem akartam egy nap 80x felkenni és lemosni, az én bőröm sem páncélból van sajnos, annyira nem bírom a lemosót :D Van, ahol egy színen, van, ahol több színen szerepelt egy manikűrön belül :)
Már mikor megláttam, hogy van ilyen lakk a DL-ek között, tudtam, hogy kell (a Wazowskival is így voltam, megláttam, és szerelembe estem monitoron keresztül...). Azt hiszem, elmondhatom, hogy ezentúl holo lakk nem (vagy csak kevés) fog a kosaramban landolni, hiszen ezzel a lakkal konkrétan megdupláztam a lakkjaim számát, mert mindegyik lehet holo is az alap finis mellett :)
Magáról a fedőlakkról:
Az üveg 15 ml-t tartalmaz és lássuk be, ez elég sokáig elég :D Az állaga számomra teljesen jó, könnyű eloszlatni. Az ecset hossza normális, se nem rövid, se nem hosszú, kissé lapított. A fedőlakk az alá kent lakk színén (a felvitt fedőlakk mennyiségétől függően kissé vagy nagyon) világosít. És nagyon szép fényes marad száradás után is :)
És akkor lássuk, hogyan mutat az általam választott alapszíneken:
Astor Quick'n'Go 378
L'Oréal Banana pop és Wasabi hint
Barry M Matte Miami, Golden Rose Rich Color 35 és Barry M Silver foil
Nektek melyik színen tetszik a legjobban? :)
Aaaaa *-* szeptemberben leadok egy rendelést kell ez a lakk nekem is: D
VálaszTörlés:D Amúgy tényleg hamar kiváltja át emberből a KELL érzést :D
TörlésAz egyik legjobb lakk, amit valaha összehoztak :) Már én is megvettem...
VálaszTörlésIgen, nagyon szuper tényleg. Bár brutál holo nem lesz tőle a lakk, de olyan kellemes :)
TörlésEz mindegyiken szép :) Kevés is lesz az a 15 ml :) Nekem ezüstön és sötétkéken tetszik legjobban.
VálaszTörlésHmm sötétkékre nem kentem, az a fekete lesz (vagy láttad valakinél sötétkéken? ki kell próbálnom :D). Ha az ember nem keni állandóan, akkor sokáig elég :D
TörlésHuhh, de jó egy ilyen fedőlakk! Az első képen (barack) tetszik a legjobban, meg talán a sárgán és zölden.
VálaszTörlés:) Fehéren is nagyon jól néz ki amúgy, csak sehogy nem sikerült lefotóznom :D
TörlésElképzeltem és biztos nagyon szép fehéren!! Praktikus cucc ez, hogy bármelyik lakkodból holo lesz, tetszenek nekem az ilyen okos termékek :P
TörlésIgen, én is pont ezért vettem meg :D
TörlésAz utolsó képen a GR és a Barry M felett egyértelműen szerelem! Még nem jutottam el DL rendelésig, de ezek után ki tudja, meddig bírom! :D
VálaszTörlés:) Az a baj, hogy rengeteg szuper lakkjuk van, és nehéz dönteni :D
Törlésa két astor lakkon tetszik legjobban! :)
VálaszTörlés:) Örülök, hogy tetszenek :) A barackos-rózsaszínes alapon nagyon szerettem viselni :)
TörlésFantasztikus ez a lakk, és nagyon praktikus! Én is elfogadnám :)
VálaszTörlésNem csodálom, szerintem mindenki készletében simán elférne ez a fedőlakk :)
Törlésoly zseniális találmány ez *.* kár hogy ilyen nehéz beszerezni :(
VálaszTörlésHát igen :/
TörlésIgazán jó lenne ha már végre valahol itthon is lehetne kapni ezt a márkát, szerintem vinnénk, mint a cukort :)
VálaszTörlésÍgy lenne, ebben biztos vagyok, csodás lakkjaik vannak...
TörlésRepülősót kérek.... és egy ilyen lakkot! :) ;)
VálaszTörlés:) Bárcsak mindenkinek adhatnék :D
TörlésNem rossz, de engem nem győzött meg :/ Persze nyilván nem lehet teljes holo-hatást elvárni egy fedőlakktól, és lehet, hogy a képek nem adják át annyira, de még egy bejegyzésnél sem éreztem azt, hogy kéne nekem ez a lakk.
VálaszTörlésÉn ezt a Moyra Sea salt-jainál érzem, úgyhogy teljes mértékben meg tudlak érteni, hiába van, ami sokaknak tetszik, egyszerűen belőlem nem váltja ki a "wow" érzést :)
Törlésohh de szép. :)
VálaszTörlés