Igen, hónap közepe felé nem igazán szokott bevásárlás lenni nálam, mert addigra általában elfogy az erre szánt keret, de most úgy alakult, hogy megejthettem egy kisebb rendelést a Naillandnél és Petrától is kaptam lemezeket. (no meg voltam vásárolni is a hugommal, de lakk NÉLKÜL jöttem ki mindenhonnan. Ki érti ezt? :D)
Először azokat mutatnám, amik Petrától érkeztek, aztán egy kicsit kibosszankodom majd nektek magamat :D
Hétfőn kaptam 4 lemezt, amiken már most van egy csomó kedvencem, nem tudom mi ütött belém, a szivecskés mintákért totál odavagyok, pedig nem vagyok egy hercegnős, ízig-vérig romantikus alkat, de a minták láttán előtört belőlem, és szerintem a minták többségét ki fogom tudni használni :)
A három lakk pedig nyomdázó lakk, nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan teljesítenek, de az üvegük nagyon aranyos :D
És akkor rátérnék a Nailland részre...
Eddig még sosem volt problémám a rendelésekkel, minden hiánytalanul és teljesen épen ért ide, és ezzel most sem volt gond, viszont ami a lakkok becsomagolását illeti.... Szóval, kicsit csalódott voltam, mikor kibontottam a dobozt, ugyanis ez papírtörlős módszer valahogy nem épp minőségi megoldás szerintem. Otthon még csak-csak elmegy, de mikor a csomagod berakják másik 100 mellé és ide-oda zötykölődhet, hát nem kifejezetten tartom strapabíró módszernek. Meg hát ha az ember több ezer forintot otthagy, szerintem elvárható, hogy valami bubifólia, vagy nem is tudom, hogy mi védje a lakkokat.
(ez itt a reklám helye)
És akkor most jöjjön a kellemes rész.
A lakkok többségét nyomdázáshoz rendeltem, de 1-2 olyan is becsúszott, ami csak úgy, lakkozásra használatos :)
Ők az első Flormar lakkjaim, és egyből 3 is :) Az első kettő (Satin Matte Chili és Matte M17) alapvetően nyomdázás miatt került a kosárba, de önmagukban is csodásak. A Black dot helyett először a Models Own Speckled eggs rózsaszínjét akartam, de abból nem volt készleten, aztán közben rájöttem, hogy igen, a Flormarnak is van hasonlója, ha nem teljesen ugyanolyan, és mivel ez még akciós is, de amúgy is kevesebbe kerül, mint a MO, azonnal röpült is bele a kosárkámba. Ő is volt már a körmeimen azóta, és mindegyikkel teljes a szerelem. Igen, minden lakkot kipróbálok AZONNAL. :D
A GR Rich Color 35-ös szintén nyomdázási céllal került a kosárba, a Jolly Jewels 121 pedig majd a PP Columbia iránti vágyam fogja enyhíteni :D
Még két Barry M (Matte "Miami" és Silver foil) és egy Zoya (Purity) is helyet kapott a csomagban, a matt a rózsaszín iránti vágyam enyhíti, a másik kettő pedig nyomdázásra teremtetett :D
A csomag amúgy nagyon hamar ideért (mármint Petráé mindig, és ez hihetetlen, feladja, és másnap már ittvan...), vasárnap este rendeltem, és kedd délután már nálam volt :)
Van olyan lakk, amire esetleg kíváncsiak vagytok?
WTF? és még reklám is volt :D Sindy kéztörlő, ilyet se igen láttam még. Legalább tényleg nem törtek össze.
VálaszTörlésA lemezekre kíváncsi vagyok már nagyon, és a többi lakkra is, főleg a Zoya fehérkére :)
Hát igen, eléggé wft? kategória :D
TörlésIgyekszem elkészíteni a bejegyzéseket :)
Papírtörlő :D
VálaszTörlésIgen... :D Most már van itthon, előtte nem volt :D
TörlésNo igen, ez a papírtörlő dolog azért elég vicces...
VálaszTörlésA lemezekre nagyon kíváncsi vagyok :D
:) Hamarosan készül a bejegyzés :D
TörlésPont tegnap adtam le a rendelésemet a Naillandnél. Remélem gondosabban becsomagolják : / Mázli, hogy nem lett bajuk a lakkjaidnak.
VálaszTörlésHa gondolod nézz be hozzám :) Nyereményjátékot tartok éppen :) http://nature-skin.blogspot.hu/
Remélem, biztosan épségben odaérnek :)
TörlésOksi, bekukkantok (:
Az összes lakk kipróbálása jöhet sorban... :))
VálaszTörlésAzért ilyen postai csomagolást alkalmazni egy ekkora rendelésnél, minőségi termékeknél, őszintén szólva röhejes, és még igénytelen is.
Igen, ezért voltam én is kiakadva :D
TörlésBeállok én is a sorba és kiakadok a csomagoláson :D Mikor én anno rendeltem buborékos fóliába csomagoltak minden lakkot, nem is tudom mire vélni ezt. Viszont a szerzemények nagyon jók, a GR Jolly Jewels 121-ese nekem is meg van és imádom ^^ De csak fedőnek használom, mert 3 rétegben felvéve ugyan tényleg tömény piros csillám, de leszedni fél nap :D
VálaszTörlésÉn kimondottan azért vettem, hogy pirosra kenjem, mert egy picit hasonlít úgy a PP Columbiára :D
Törlésúú ez a papírtörlő tényleg elég ciki. amikor én rendeltem szépen bubifóliában érkeztek meg.. :D Arra a Barry M rózsaszínre nagyon kíváncsi lennék felkenve :)
VálaszTörlésNekem sem ez az első Nailland rendelésem, és eddig nem is volt ilyen "probléma". Úgyhogy ezért lepődtem meg.
TörlésOksi, akkor vele meg a Zoyával kezdem majd a lakkos sort :)
Tény, hogy gáz, de egészen biztosan nem arról van szó, hogy leszoktak volna az alapos csomagolásról. Valószínűleg gyorsan postára akarták adni, és kifogytak a bubifóliából.
VálaszTörlésPersze, de akkor inkább várok még pár napot, mintsem bármi gond legyen szállítás közben a lakkokkal. :)
Törlésepp most fedeztem fel magamnak ezeket a matt barry m lakkokat - meg ugy a mattsagot is, eddig valahogy totla elkerult... szoval en arrol szeretnek mihamarabb tesztet, mert rajta van a lista,on ez a szin is!! :))
VálaszTörlésRendben, igyekszem :)
TörlésÉrdekes megoldás. Nekem tegnap jött meg a Nailland rendelésem. De a hagyományos, buborékfóliás csomagolásban jöttek a lakkok. Biztos a nagy távolság miatt. A Chili jó választás, nekem most is az virít 6 körmömön. A többi négyen a JJ115 :)
VálaszTörlésKonkrétan 200 km-re lakom Bp-től, de nem tudom, kinek mi számít nagy távolságnak :D
TörlésIgen, imádom azt a lakkot :)
Én 230. Úgy látszik csak 200 felett jár a buborék :)
TörlésEddig mindíg volt bubi, vagy valami habszivacs szerű cuccos benne, csak most nem :D
TörlésA GR 121-re nagyon kíváncsi vagyok, még mielőtt elolvastam volna, amit írtál, a Columbia jutott róla az eszembe :D A Chili nekem is megvan, de nem jutott eszembe nyomdázni vele, na de majd most :)
VálaszTörlésNagyon jól lehet vele nyomdázni :) Majd igyekszem megmutatni valami Columbiára hajazó manikűrrel egy bejegyzésben a 121-et :D
TörlésKipróbáltam, tényleg nagyon jó nyomdázni :)
TörlésRemélem, a végeredményt látjuk majd :D
TörlésEgyelőre csak margarétán próbálkoztam (végignyomdáztam a Whishes II. lemezt :D), de nagyon jól mutat fekete alapon, már csak ki kell választanom, melyik minta legyen :)
TörlésJajj kerestem a kommented, de nem láttam, mondom meghülyült a blogger? :D
TörlésJa értem, akkor kíváncsián várom a döntésed :)
Á, bocsi, észre sem vettem :/
TörlésSemmi gond, szeretek keresni :D
TörlésKicsit gáz csomagolás, nekem is buorékfóliában voltak első rendelésemnél, és ilyen "airpack" buborékkal vagy mivel volt kitöltve a doboz. Másodjára csak Moyou lemezeket rendeltem, itt már nem votl buborékfólia, csak az az airpack vagy mi.
VálaszTörlésMegkérdezhetném, hogy milyenek azok a nyomdázó lakkok? Mármint márkára, hátha itt is beszerezhető valahonnan. A normál lakkok sajnos nem mindig elég pigmentáltak, Essence-ből meg csak fekete és fehér van..
Azt hiszem, BornPrettyStore-ról vannak :)
TörlésElfogyott a bubifólia???? Nekem abba csomagolták mind a 3 alkalommal, amikor rendeltem. De durva....
VálaszTörlésNekem megvan a Black dot, pont ez a rózsaszín, nagyon szeretem (csak gyorsan fogy) és a JJ lakk is, nahát, pont olyan, mint a Columbia?? Én még csak piros meg bordó lakk fölé kentem, nem is értem, miért, hiszen biztos fed magában is...na, kipróbálom :)
Jó kis lakkokat vettél :)
Nekem is abba csomagolták eddig, de tényleg vártam volna inkább plusz pár napot, hogy ideérjen, mintsem kevésbé jó csomagolás mellett valami baj legyen. De amit olvastam, eddig úgy tűnik, csak engem tiszteltek meg ezzel a csomagolással :D
TörlésNem, magában nem használtam a GR-t, csak piros lakk felett, de szerintem elég hasonló.
http://instagram.com/p/rwbHrVtg3C
Persze a PP akkor is PP, de néha az embernek muszáj valami olcsóbb megoldást keresni, én ezt találtam. Meg élőben másabb nálam a GR-os megoldás, mint képen, de szerintem kicsit visszaadja :)
Nagyon jó a manid a képen :) Nekem annyira nem tetszik a Columbia, hogy ennyi pénzt kiadjak érte, de elég sok piros lakkom van, kísérletezni fogok velük meg a JJ-szel :)
TörlésKöszi :) Hát ha én ki is adnék érte pénzt, az mindig olyankor van, mikor PP van és pénz nincs, vagy pénz van és PP nincs készleten :D Úgyhogy szerencsésen megúsztam :D
Törlés