Mostanában jópár helyen lehetett olvasni az új Bourjois lakkokról, és szinte csak jókat írtak. Tudni akartam, hogy vajon én is szeretni fogom-e őket.
Két árnyalatot vettem meg, az egyik egy (a valóságban sokkal pirosasabb) rózsaszín, és a Flambant rose névre hallgat, a másik pedig a brutál türkiz Ni vernis bleu. Egyszer sem sikerült színhűen befotózni őket, bár a rózsaszín az még csak-csak közel van hozzá, a kék viszont nem igazán. De csak az nyugtat, hogy ez utóbbiról nem is találtam egy színhű képet sem a neten :D
A swatchokon majd nézzétek el nekem kérlek a kisujjamon a körmöm deformitását, sajnos kénytelen voltam bevetni a teafilteres megoldást, ugyanis lehetetlen helyen szakadt be, majdnem a feléig (legalábbis mire hazaértem, már majdnem ott tartott), de nem fogom levágni (és nem is nagyon tudnám), amíg nem muszáj...
A lakkokról:
Az üvegük egészen különleges, így felülről nézve körcikknek tűnnek - még kettő kell, hogy legyen egy szépséges köröm :) Nagyon tetszik, és egyébként a kupak sem kényelmetlen, simán tartható mindenféle trükközés nélkül lakkozás közben. Sőt, talán még kényelmesnek is mondanám. :)
Az üveg 10 ml lakkot tartalmaz. Nagyon krémes, könnyen kenhető mindkettő egyébként, és csak oda megy, ahova akarjuk, hogy menjen :)
Az ecset:
Azért döntöttem amellett, hogy lefotózom, mert ecsetleírásban nem vagyok túl jó. Nekem az ecsetek többsége tökéletesen megfelel lakkozáshoz, ahogy ez is, irányítható, bár számomra egy kicsit sok festéket vesz fel, de ezt korrigálni lehet.
Nagyon tetszett még egyébként a fehér és a nude is, de jön a nyár, nem akartam egy újabb nude-ot (de ami késik...), ezek a színek pedig gyönyörűek :)
Flambant rose
Ez a lakk alapvetően egy gyönyörű, erősen pirosas árnyalatú rózsaszín lakk, de fénytől függően mutatja az erőteljes pirosas, és a "kevésbé" feltűnő "egyszerű" pink oldalát.
Ni vernis bleu
Gyönyörű türkiz árnyalatú lakk. Egyből ezt vettem le az displayről (megálltam, hogy a nude-hoz ne érjek hozzá :D), és már került is a kosárba, szerintem rengeteget fogom használni a nyár folyamán. A bőrt barnábbnak mutatja, mint amilyen, főleg napsütésben. :)
Készítettem velük 2 manikűrt is, az egyiket dry brush technikával (de legyezőecsettel), és fekete pöttyök is kerültek rá, amolyan "extraként" (és utána egy kis nyomdával egészítettem ki az elsőt).
És egy kis nyomda, a Pet'la Plate Nazcarral :)
És a másik manikűr. Itt legyező ecsettel készítettem színátmenetes manikűrt fehér alapra, előtte egy genotermre kentem mindkét lakkból egy keveset, majd miután megszáradtak, háromszögeket vágtam ki, és ezeket rányomogattam az átmenetes körmeimre :)
Hogy tetszenek a lakkok és a manikűrök?
Látom te is imádod őket. Elképesztő minőségük van ezeknek a lakkoknak. Nálam 1 hét után került lemosásra. Igazából még akkor sem volt SEMMI baja, de már meguntam. :)
VálaszTörlésÉn ennyi ideig nem viseltem őket, de igazán minőségi lakkok, nagyon tetszenek :)
TörlésGyönyörűek a manikűrök, de a minőségről nem nagyon írtál. Engem éppen az érdekelne legjobban, hogy milyen az ecset, mennyire folyékony az állaga, milyen a kenhetősége stb. Ezekről tudnál mondani pár szót? :)
VálaszTörlésA lakkról írtam, hogy krémes és könnyen kezelhető, szóval könnyen kenhető, irányítható, de az ecsetéről készíteni fogok majd fotót és kiegészítem vele a posztot, mert ilyenben nem vagyok jó, az ecsetekhez nem értek :D
TörlésNekem nagyon tetszenek ezek a lakkok. Főleg a púderrózsaszín és a Flambant Rose. :) A fekete mintás mani zseniális. ^^
VálaszTörlésKöszönöm :) Egyébként most megéri őket beszerezni a Müllerben, ha kettőt veszel, a második féláron van és alapból 20% kedvezmény is van a lakkokra, bár nem tudom, hogy ez a két akció mennyire fér össze :)
TörlésNekem korábban még nem volt hozzájuk szerencsém és örülök, hogy az első "találkozás" jól sikerült :D Örülök, hogy neked is beváltak, ezeket pedig csak ajánlani tudom :)
VálaszTörléswow super pretty! I love both your manis <33
VálaszTörlésThank you! I'm glad you like them! :)
TörlésÉn nekem még nem sikrült az új Bourjois lakkokat kipróbálnom, de nagyon vonz a különleges üvegecskék miatt. A türkiz Ni vernis bleu máris a kivánság listámra fel is kerül, mert nagyon tetszik az árnyalata. A manik amiket készitettél ötletesek és egyediek, plané az utolsó tetszik nekem nagyon.
VálaszTörlésRemélem neked is beválik majd, ha sikerül beszerezned :) Sokkal szebb élőben egyébként, mint képeken.
TörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszenek a manikűrök, nekem mindkettő kedvencem egyébként, pont amiatt, hogy különbözőek :)
Nagyon vicces ez az üveg. :D
VálaszTörlésSzépek a színek és a manikűrök is. :)
Nem a megszokott, az tuti :D
TörlésÖrülök, hogy tetszenek :)
Nagyon szépek a lakkok, nagyon tetszenek a manik is :) <3
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek! :) A lakkok szépsége sajnos nem az én érdemem :D
TörlésA múlt héten én is a Müller akcióját használtam ki. Nem is tudtam róla, csak egy iszonyú hajtós nap után betértem...és szembejött a display :). Veled ellentétben az én kosaramba a nude és a fehér kerül. Az előbbit már felavattam és egy rossz szavam nem lehet rá. Ja: nascar paletta. Miért gondoltam eddig, hogy tudok élni nélküle?! Esküszöm, ha te fotóznád a havat, el tudnád adni az eszkimóknak is :D
VálaszTörlésAhj, nem akarom, hogy jó legyen a nude, nem szabad több nude lakkot vennem :D De nagyon örülök, hogy bevált :)
TörlésSzerintem nagyon jópofa ez a Nazcar lemez, érdekesek a minták, én szeretem :D
Köszi :D Megfontolom :D
Szép mindkettő! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy így gondolod :)
TörlésA manikűrök azok káprázatosak, egyik szebb, mint a másik!! A lakk maga nem hoz lázba, főleg ennyi pénzért. Az ecsetfotókat én szeretem, jó pont nem ennél a lakknál, mert nem fogom megvenni, de sokat számít.
VálaszTörlésIgyekszem majd máskor is befotózni az ecsetet (azt könnyebb számomra, mint körülírni), csak gyakran kimegy a fejemből :D
TörlésMindkettő mani nagyon szép, de a nyomdás a befutó nálam! Irigylésre méltó a kreativitásod! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Jólesik, hogy így gondolod! :)
Törlésgyönyörű mind a két szín és a manikűrök is nagyon jól sikerültek. :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek! Köszönöm szépen!
TörlésNagyon jók ezek a lakkok! :) A türkiz színt én sem tudom soha színhűen fotózni. :D nekem a drybrush mani tetszik a legjobban, még a nyomda előtt, de a nyomdával is jó lett.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek a lakkok meg a manikűr :)
Törléswow, hát mind a két lakk nagyon gyönyörű *o* nem is tudnék választani melyik tetszik jobban, és a két manikűr is nagyon jó lett amit készítettél :)
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, hogy tetszenek! :)
TörlésNagyon szép mind kettő, és a manik is szuperek. :)
VálaszTörlés