Pár hete érkezett egy nyomdalemezem, és egy ideig fogalmam sem volt, hogy ki küldte, meg hogy egyáltalán miért, majd mikor szerettem volna a Harunoutának elküldeni a a kész bejegyzéseket, akkor vettem észre, hogy bizony egy lemezről nem írtam, erről a lemezről. Igazából nem értem, miért küldték külön, mikor nem csak folyékony/gyúlékony termékek voltak a nagyobb pakkban, simán jöhetett volna azzal, és készleten is volt, mikor kértem, szóval passz. Mindenesetre itt a bejegyzés, 3 manikűrrel, amit instagramon (meg már a blogon is) láthattatok korábban - bár a legelső manikűr csak tegnap óta van fenn instán.
A szóban forgó lemez:
Tele van szép virágmintákkal, levelekkel, viszont nem igazán érzem a magaménak, nem tudom annyira kihasználni, amennyire szeretném. Mindenesetre ez nem azt jelenti, hogy manikűröket nem lehet / nem tudok vele készíteni, mert de. A minőségére nincs panasz egyébként, mint általában az ilyen BPS nagy lemezekre.
A leveles minta a kedvencem, viszont mikor hozzám került, már nem volt ősz, így nem éreztem különösebben létjogosultságát egy leveles manikűrnek, és ugyan most sem igazán érzem, viszont ez a fekete-fehér-szürke kombináció eléggé "hideg", így az itteni hómentes időjáráshoz tökéletesen passzol.
A második manikűr a #decemberphotochecklist-re készült, méghozzá a 9. napra, manikűr témában (más témákra is manikűrös képpel készültem 1-2 alkalommal, szóval ezért nem annyira egyértelmű :D). Igazából teljesen random ötlet alapján készült, csak gyorsan összedobtam, előtte nem volt semmi a körmeimen, viszont nem akartam kihagyni és elcsúsztatni legalább a manikűrös témát, úgyhogy ezt sikerült rá összehoznom:
Ez pedig az első manikűr, amit a lemezzel készítettem. Alapként a Cirque Fast fashion-t használtam, és a középső ujjamra is vele nyomdáztam, igaz, hogy kissé halovány, ennek ellenére úgy gondoltam, hogy mutatós. Nem mellesleg talán ennél a manikűrnél használtam először a fent is látható holografikus alapot. Ami egy 210 Ft-os holografikus ajándéktáska igazából, elvágva. (Pepco, hölgyeim!)
Akinek tetszenek ezek a virágos minták, azoknak bátran ajánlom ezt a lemezt, mert a minőségre tényleg nem lehet panasz, legalábbis én még nem fogtam ki rosszat ebből a típusból. Ha rendelni szeretnétek, akkor 2000 JPY feletti rendelésnél a FRAT300 kóddal 300 JPY kedvezményt kaphattok.
Az a leveles mani annyira szép! *.*
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik! (:
TörlésMindegyik nagyon 💝
VálaszTörlés❤️ Örülök, hogy tetszenek!
TörlésMindegyik manikűr nagyon szuper lett :) Nekem is megvan a lemez és én is szeretem :) tetszik a háttered, mikor beszéltünk róla, kerestem is a pepcoba de sajnos nem találtam :( de nem adom fel valahol egyszer úgy is találni fogok valami hasonlót :D
VálaszTörlésA Müllerben anno fóliát akartam venni, volt ezüst meg arany holo, egy ezres volt egy ív azt hiszem, érdemes azt is megnézni, hátha.
TörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszenek! :)
Köszi a tippet, meg fogom nézni :) Nekem amúgy a Pepco a kedcenc boltom, sok cuki babacucc van :P
Törlésaz utolsó mani nagyon bejön <3 Pepco-t én is imádom ;D
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! (:
TörlésÉn még csak egyszer voltam, de nem is baj, túl sok dolog tetszett :D
Az első a kedvencem :)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik a leveles! :)
TörlésA lemez engem sem hatott meg, na de a manik milyen szépek!! A szürke leveles a kedvencem, de a többi is csodaszép.
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNem is tudom egyébként, hogy miért választottam ezt a lemezt :D
a leveles manidba teljesen beleszerettem. *-*
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ennyire tetszik! :)
Törlés