Bár nem feltétlenül kell, hogy úgy legyen, hogy az új év alkalmából új kívánságok kerülnek a listára, mindenesetre van néhány dolog, amit szeretnék kipróbálni, illetve szívesen tudnék magaménak az év folyamán, így gondoltam, összeállítok egy mini wishlist-et, amit a következő 12 hónapban szeretnék kipipálni.
A Notino oldalán böngésztem, így minden terméknél megtaláljátok majd a hozzájuk vezető linkeket.
Mivel sajnos csak tusolásra van a lakásban lehetőség, általában próbálok valami különlegesebb terméket találni, amivel ezt a hétköznapi (egyébként cseppet sem mókás, ellentétben a fürdéssel) tevékenységet is picit fel lehet dobni. Ez lehet, akár valami új illatú dolog, vagy valami különlegesebb állagú készítmény, bármi jöhet. Körülnéztem a tusolásra szánt termékek között és így bukkantam erre a Farmona kétfázisú fürdő és tusoló olajra, ami igazán érdekesen hangzik, legalábbis nekem, aki még zuhanyzás közbeni testápolót sem használt, viszont gondolom ez is hasonló célt szolgálhat.
Végül, de nem utolsósorban egy fogfehérítő készüléket választottam a listámra. Eddig egyetlen fogkrém volt, ami igazán szép fehérítő hatást nyújtott, még a Pixiboxban lapuló Curaprox Black is white mini minta vált be igazán, viszont kíváncsi vagyok, hogy ez a BlanX White Shock készülék mennyire lenne hatásos. A szett magát a készüléket és egy fehérítő készítményt tartalmaz, így a kettő együtt segít elérni a kívánt hatást. Ha majd szert teszek rá, akkor be is számolok róla mindenféleképp.
Kíváncsi lennék én is, hogy mennyire jó az üvegreszelő, gyorsan lehet-e vele reszelni vagy órákig tart.
VálaszTörlésElsőre ezért nem is egy drágább darabra ruháznék be, gondolom ez is olyan, mint minden más termék, hogy árak szempontjából a határ a csillagos ég :D Sokan dicsérik egyébként, de nekem kell, hogy meg is tapasztalhassam, mit tud.
TörlésAz üvegreszelővel kapcsolatban nekem pozitív tapasztalatom van, tényleg nem kopik el (én nyár óta használom), rövidítéshez is alkalmas. Nekem a For your beauty-s (Rossmann) van meg, olyan 1200 körül van, de gondolom CrystalNails meg ilyenek is árulják 😉
TörlésAmiatt félek leginkább az üvegreszelő beszerzésétől egyébként, mert amennyire béna vagyok néha, tuti leejteném, és azért hát mégis csak üvegből van :D
TörlésNekem a Bps van és Kiko.Van különbség.A Kikonak van finomabb és durvább oldala,a Bps-nek csak finom mindkét oldala.Amúgy szuper gyorsan lehet vele reszelni,nekem sokkal jobban bevált mint a normális papír reszelő.A Bps már 2x leesett és nem tört össze,a táskámban van,össze-vissza dobálom és semmi baja :)
TörlésSzerintem olyat érdemes venni aminek van finom és kicsit durvább oldala,nem tudom a Rossmanoban kapható olyan-e...
Ja és körömerősödést is tapasztaltam amióta használom!!!
Körömerősödést? :o Na akkor majd lehet kipróbálok egyet, amúgy nekem az sem gond, ha csak egyféle oldalai vannak, később is ráérek beruházni valami profibbra :)
TörlésArra a fogfehérítőre nagyon kíváncsi lennék. :)
VálaszTörlés