Még augusztusban volt szerencsém eljutni életem eddigi első és egyetlen WAMP-jára, Enikővel, és eléggé határozott elképzelésem is volt azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretnék onnan majd hazatérni. Fogalmam sincs, mióta követem Ilyés Juli facebook oldalát és ezzel együtt mióta gyönyörködöm az ékszereiben, de amikor megláttam a Glacier kollekció fekete-ezüst csoda gyűrűjét, azóta nagyon, de úgy igazán nagyon azt éreztem, hogy KELL. Aztán végül hamar le is csaptam a kicsikére (engem várt, ebben biztos vagyok), most pedig itt egy bejegyzés róla, amiben megmutatom, hogy milyen manikűrt készítettem hozzá (:
Egyébként abban biztos vagyok, hogy habár ez az első ILYÉS JULI ékszerem, de biztosan nem az utolsó, ugyanis amióta megvan, talán összesen 1-2 nap nem volt az ujjamon, de egyébként mindig viselem. Mindenhez passzol, elegánsabb, kevésbé elegáns, sportosabb öltözékhez is, de ha nem így lenne, sem zavarna, mert nagyon szeretem viselni, kényelmes.
És íme, a hozzá készült manikűr. Mivel a gyűrű felülete texturált, igyekeztem én is texturált lakkal megoldani. Ehhez egy China Glaze lakkot használtam (Bump in the night), viszont előtte felkentem 1-1 rétegben a Barry M Silver foil lakkot, és ezután kentem csak fel a gyűrűsre és a középső ujjamra a feketét, úgy, hogy mindkét oldalon 1-1 viszonylag vékony ezüst sáv megmaradjon. Végül dry brush technikával pedig felvittem a feketére az ezüstből, a többi körmöm pedig csak kifestettem. Kicsit sajnálom, hogy a texturált lakk nem túl texturált, van, ahol fényes maradt a felülete, valószínűleg ezen egy mattító fedő javíthatott volna, de hát már késő (: Illetve azt sajnálom kicsit, hogy a lakk túl fekete. De remélhetőleg felfedezitek ti is a hasonlóságot, vagy hogy a gyűrű volt az inspirációm. ((:
Nektek hogy tetszik a gyűrű és a manikűr? Ha rám hallgattok, hagyjátok magatokat elcsábulni 1-1 ékszerre, mert igazán különlegesek. Itt meg tudjátok csodálni a szépségeket.
0 comments
Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)