Az IsaDora kínálatában megjelentek a Liquid Lip Cream-ek, illetve szinte minden kollekció vonz magával új lakkokat is, én pedig most kipróbálhattam a Brunette árnyalatú folyékony ajakrúzst, a lakkok közül pedig a Red Legend nevet viselő 'tüzes' darabot, így ma róluk lesz szó.
A lakk egy csodaszép vöröses-bordós darab, viszont ha eltekintünk attól, hogy az őszi kollekció részeként jelent meg, nekem abszolút a karácsony jut eszembe róla, mikor felkenem (ami számomra nem hátrány egyébként, csak megjegyeztem (: ). Nagyon szeretem az IsaDora lakkokat, eddig szinte mindnek tökéletesen elégedett voltam a minőségével, és ez most sincs másképp. Az ecsettel könnyű dolgozni, szinte befedi az egész körmöt, a lakk maga nagyon jól pigmentált, 2 réteg bőven tökéletes belőle. Viszont ha fedőlakk kerül rá, akkor történik meg a valódi csoda, ugyanis mintha a fedőlakk életet lehelne belé, és mintha belülről világítana. Nyilván nem világít, de majd úgyis meglátjátok, mire gondolok.
Készítettem vele egy manikűrt is (karácsonykor valószínűleg többet is fogok, de mint mondtam, nekem ez inkább karácsonyi, mint őszi, nem tehetek erről). A gyűrűs- és középső ujjam kivételével minden körmömre 2 rétegben került a teljes körömfelületre, a gyűrűsön és a középsőn pedig a szabadszél felőli végén a lakk saját ecsetével alakítottam ki félkörhöz hasonló formát (tudom, a félkörnek a közelében sincs, de a félovál irtó bénán hangzik), 2 rétegben vittem fel itt is egyébként. Ezután fehér akrilfestékkel meghúztam a körvonalat és háromszöget is festettem a körmök másik végére, illetve fekete akrilfestékkel húztam egy vékony, vízszintes, fekete sávot is. Majd ezután 2 réteg fedőlakkal zártam.
Gondolom nem volt nehéz rájönni, hogy a "szeret, nem szeret" részből a lakk kapta az előbbi, míg a folyékony ajakrúzs az utóbbi címet. A rúzs maga egyébként kellően pigmentált (és a színét is nagyon szeretem), nem szárít és az applikátorával nagyon könnyű a felvitel, szóval ilyenekbe igazából nem tudok belekötni, egyszerűen azzal van problémám, hogy még mindig le vagyok ragadva a matt ajakkencéknél, és egyelőre nem tudtam előrébb mozdulni. Sajnos nekem a krémes, fényes ajaktermékek nem igazán nyerik el a tetszésem, túl sokat kell őket napközben javítgatni, ha nem is ragadnak, egyszerűen érzi őket az ember (elnézést, ha ti ismertek kivételt, de én eddig még nem találtam ilyet), és engem nagyon zavar, ha tudom és érzem, hogy van valami az ajkaimon. Kontúrceruzát javasolnék egyébként a használata előtt, mert hajlamos a ráncokban itt-ott túlfutni, meg könnyebb is úgy "megfesteni" az ajkakat. Viszont összességében annak, aki egyébként jól elvan az ilyen finisű ajaktermékekkel, jó választás lehet.
Az Autumn Legends kollekció további darabjai (nincs minden színárnyalat külön a képen):
Balról jobbra: Big Bold szempillaspirál, Liquid Lip Cream (egyelőre 4 árnyalatban, Berry Brown, Loving Red, Red Legend, Brunette), Lip Desire Sculpting Lipstick (Vintage Rose, Bare Beige), 3 újabb Wonder Nail körömlakk (Vintage Rose, Red legend, Ruby Velvet), Eye Shadow Quartet (Smoky Velvets, Autumn Legends), Blush & Glow Draping wheel (Peachy Rose Pop) és Sculpting Brow Pen Waterproof With Brush (Medium Brown).
Nektek tetszik valami ebből a kollekcióból? (:
A lakk tényleg nagyon szép!! (-: És a manikűr is! (-: Azt én sem szeretem, ha érzem, hogy van valami az ajkamon, sajnos ezért nem kedvelem a rúzsokat. :D De egyébként a matt finishek nekem is jobban tetszenek.
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésÖrülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül :D