Ha valami abszolút jellemző a blogomra, na az a megújulás. Aki aktívan figyelemmel követi a fejlődését, nagyjából havonta láthat legalább 1 új fejlécet, esetleg rólam képet az oldalsávban. Vannak dolgok, amikben szeretem az állandóságot, és vannak olyan dolgok, például a blog, ahol könnyedén tudok újítani, és még jól is esik, ha valami változik.
2 évvel ezelőtt egy olyan sablon került a blogra, amit nem én készítettem, hanem vettem, úgy voltam vele, hogy az évek óta tartó "munkának" szeretnék egy professzonálisabb külsőt adni, olyat, ami egyben van. Majd tavaly az év utolsó negyedében egy saját domaint is vásároltam, és akkor azt hittem, hogy ezzel hosszú időre le is zárul a dolog, és már csak kisebb simítások maradnak hátra, vagy kisebb update-ek.
Hát, rosszul hittem. Az elmúlt napokban azt éreztem, hogy a meglévő sablon nem nekem való. Nem tudom, hogy én változtam-e annyit a két év alatt, vagy már a sablonban nem láttam meg a korábbi lehetőségeket, de nem elégítette ki az igényeimet. Testre szabható volt, alakítható, ezzel semmi gond nem volt, viszont valahogy mégsem az enyém. Vágytam egy letisztultabb külsőre, ahol jobban össze tudom hangolni a későbbi posztokat, külső tekintetében. Az Alpaca sablonon sajnos együtt nem igazán láttam a képeket, így mindig káosz volt, ami ugyan a fejemben egy abszolút uralkodó dolog, a blogon ezt nem akartam. A mostani, RED nevet viselő sablon segítségével könnyebb lesz egységesebb posztokat gyártani, mert bizony látni fogom őket egymás mellett is néhol.
Emellett akár hátteret és a színeket is tudom módosítani a blogon. Tudom, kicsit szögletes, és kicsit fehér, de azt hiszem, most nagy szükségem volt erre. Persze még akadnak csinosítgatnivalók, főleg a képek és az összhang tekintetében, de én most eléggé szeretem ezt, ami van. Már megvolt az első bosszankodásom is, ami a különböző kódokat illeti, de nagyon szuper segítségem van, akinek hálás vagyok - meg biztos leszek még az elkövetkezendő időben, ahogy magam ismerem, keresem a problémákat. :D
Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre, akár a sablonnal, akár a megújulással kapcsolatban. És köszi, hogy mindig itt vagytok! ❤
0 comments
Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)