Mert hát ugye ez egy körmös blog (volt valamikor évekkel ezelőtt). De azóta is csinálgatom a körmeim, nyilván, csak már nem dokumentálgatom őket részletesen, pedig szeretek alkotni - csak már ritkán van kedv, motiváció, inspiráció, ilyesmik. Nincs időrend, meg semmi, de azért, ha tudom, nyilván hozzáírom, hogy mikor, miért készült, vagy mi inspirált, ilyesmik.
Biztos senki meg nem mondaná, hogy ez a kék a kedvencem. Egyrészt, imádom a hátteret, de ez már más kérdés, mert nem rajtam múlik. De a körmök naaaaagy kedvenceim voltak, és imádtam viselni, de még elkészíteni is! Világoskék alapra került irizáló por, és a felhős pedig simizősek voltak - ami igazából annyit tesz, hogy a felhő mintákba szórtam clear építőport, és úgy köttettem meg, így más lett a textúra, és kicsit 3D is lett. CND SHELLAC géllakkokkal készült egyébként, az építőpor is az volt meg a "krómpor" is.
A legutolsó mára pedig a poszt megírásakor épp a legfrissebb, ez a Deadpool & Wolverine filmre készült, és kifejezetten élveztem. Azt hittem, hogy majd fényesen fog jól mutatni, de nem, a matt abszolút győzött. A mintát a szív alakú Deadpool és Wolverine kulcstartó inspirálta, amiből amúgy akartam rendelni, de aztán lebeszéltem magam róla. Ebben a kedvencem a piros-fekete francia, ami egyébként fordítva (tehát a fekete a szabadszélnél és a piros a kutikulánál) pont olyan, mintha bevérzett volna a körmöm - ezt onnan tudom, hogy a másik kezemre úgy készült a kombó... :DD Itt a nude alap CND SHELLAC, a piros-fekete-fehér az Inveray (baromi jól pigmentáltak, imádom!), és a sárga Madam Glam. :))
Egyébként a körmeim szinte mindig tipek mostanában, türelmetlen vagyok kivárni a növesztést. Ha esetleg érdekelne bárkit, hogyan készülnek, akkor szívesen megfontolom egy olyan poszt elkészítését is!
0 comments
Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)