Igazából... Nem volt szükséges a sablonváltás. De abszolút nem tudtam megszokni az előző sablont. Tetszett, de nem éreztem a magaménak. Nem éreztem tökéletesnek, olyannak, amilyennek hittem. Amilyennek szerettem volna.
Szép volt, szó se róla! Kedves, letisztult, egyszerű - csak azt hiszem, már átestem vele a ló túloldalára. Talán most kellett egy kis változatosság. Színek és vidámság. És ezt az új sablonnak köszönhetően meg is kaptam, azt hiszem.
Etsy-ről rendeltem, ahonnan az összes korábbit is. Ismét új eladótól, szerintem eddig még nem vásároltam ugyanattól az eladótól, de legalább így többféle tapasztalatom is van. Egyébként az eddigieket itt olvashatjátok:
Szóval, Etsy. Egy Eve nevű eladótól vettem a blogsablont, kifejezetten blogger template, így más blogplatformon nem fog működni. Nyilván egyébként a sablonok a "boltban" extra jól néznek ki, de más kérdés egy már meglévő blogra ráhúzni, hiszen már meglévő képek vannak, előző sablonhoz méretezett képekkel, ilyesmik... De izgatottan vártam, hogy itt milyen lesz. Miféle ciskaság.
Korábban volt, hogy magam installáltam, de valamiben kellett segítség, akkor kértem, ennél viszont errorra futottam, így már az elejétől kellett az eladó közreműködése, ehhez pedig egy doksiban össze kellett szednem minden linket, ami csak kellhet az oldalra, amellett, hogy nyilván ilyenkor adminná kell itt tenni - ehhez azért eléggé meg kell bízni az illetőben :D. Egyébként maga az installálás benne van a sablon árában, nyilván bármi speckó változtatás az már valószínűleg plusz díjas lenne.
A felső sor a legnépszerűbb posztokat tartalmazza, ez sajnos nem módosítható, pedig szerettem volna, hogy a 4 legfrissebb poszt kerüljön oda, de asszem ezzel együtt tudok élni - legfőképp, mert összhangban vannak, úgyhogy dekorelemnek jó. :))
Szerencsére az angol szövegeket át lehet írni magyarra, az Author's choice is már átíródott közben, csak sikerült egy nem frissített oldalt lescreenshotolni. :D
Egyébként ez egy abszolút friss kattanás, tegnap kitaláltam, délután megvettem, este Eve ráhúzta a blogra és tádáá. :)) Néha jólesnek az ilyen random döntések. Meg hát hamarosan megint blogszülinap. A 11.! Ti elhiszitek? Én igen, csak jó lenne azért gyakrabban foglalkozni a bloggal. Csak fogalmam sincs, hogy mit kellene sokszor kitenni. Agymenéseket?
A kérdés már csak az, hogy nektek hogy tetszik? Igazából kíváncsi vagyok, van-e itt még valaki, vagy már csak random ördögszekerek görögnek szanaszét a vad pusztában. :D
0 comments
Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)