Lovely | Top Jewels Nr. 4

Nem terveztem mára bejegyzést, viszont a tegnap vásárolt egyik Lovely fedőlakkomat szeretném nektek megmutatni, ugyanis limitált, így hátha a képek után kedvet éreztek hozzá és meg tudjátok még venni :) Rajta kívül megtalálható még egy rózsaszínes (vagy rózsaarany) "szilánkos", egy mindenféle színben pompázó glitteres, és egy fehete és piros glitterekből álló fedőlakk a kollekcióban (ez utóbbi is megvan, de róla majd külön bejegyzésben...)


Tegnap már mutattam a Pepecs csoportban, és szerintem eléggé sikert aratott. Pont az egyszerűsége miatt tűnik eléggé kihasználhatónak, hiszen a fehér szinte minden színhez passzol. A képeken minden lakk felett egy rétegben láthatjátok. A száradása nem gyors, inkább olyan átlagosnak mondanám, és nem lesz hiperszuper fényes, úgyhogy ha ilyen finist akartok, tessék rá fedőlakkot kenni :) A glitterek nem állnak ki a lakkból, így nem kell attól félni, hogy beakadunk mindenhova. És nálam még az ecset is teljesen oké.


Az első alap egy franken holo, amiről már bejegyzés is készült régebben :)


És most jöjjön a sokszínűség... :D (balról jobbra) Próbáltam minél több színen és árnyalaton megmutatni, de talán kékből lett a legtöbb :D

China Glaze - Sunday Funday, Barry M Matte- Miami, franken, Avon - Midnight green

 Sally Hansen - Frutti Petutie, Catrice - Entering Atlantis, L'oreal - Gourmandise, L'Oreal - Wasabi hint, China Glaze - Metro pollen-tin

A gyűrűsujjamon az OPI - Taupe-less beach van, de az úgysem látszik... Astor Quick'n'go- 378
, Rimmel - Stormy skies, OPI - Yodel me on my cell , Astor - Drama green

China Glaze - One track mind, China Glaze - Petal to the metal, OPI - Chic from ears to tail, Barry M Matte - Caramel, Moyra Silk Nude- Madrid

Nektek melyik alappal tetszik a legjobban?

22 megjegyzés

  1. Melyik alappal? :) Az összes színessel :D A lila nem tetszik, de amikor minden körmöd más színű, na azok a képek mind tetszenek!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D:D Gondolkodtam a végén, hogy úgy hagyom, ahogy a legutolsó képen van, hiába nem harmonizálnak, mégis olyan jó :D

      Törlés
  2. Nagyon nagyon tetszik ez a sok féle szín, imádom nézegetni ezeket a képeket :D De a fedőlakkban elbizonytalanodtam... Vagy nem. Nem tudom :D Mindenesetre kéken a legszebb szerintem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek. Szerintem a fedőlakk megér egy próbát, persze nem akarlak rábeszélni :D

      Törlés
  3. Rendesen jó kedvem lett, ahogy tekertem lefelé a képeket. Napi vidámságadag ez a színkavalkád! ;)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nagyon jók a színes képek :)

    VálaszTörlés
  5. Ejha! A fekete-pirosra piszokmód kíváncsi vagyok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem arról is készíteni egy bejegyzést :)

      Törlés
  6. Nekem is a többszínűek tetszenek, pedig csak a teszt miatt van. :D Mikor megjelent akkor futottam ebbe a lakkba, de még nem használtam, pedig érdemes lesz. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ajánlani tudom! :) Igen, a szimpla lila most olyan uncsi a többi mellett, pedig amúgy szuper volt élőben :D

      Törlés
  7. Én is megvettem, ezt, meg a piros-feketét. A másikat próbáltam, nekem katasztrófa, remélem, a fehér jobban teljesít majd:(...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a piros-fekete sem problémás, csak kicsit kevesebb glittert vesz fel. Sem az ecsettel, sem a lakkal nincs gondom, úgyhogy sikerült sajna kifognod egy rosszul sikerült darabot :/ De remélem, a fehérben nem kell csalódnod!

      Törlés
    2. Kipróbáltam a fehéret is, tényleg szuper:)

      Törlés
    3. Na ennek örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  8. Uhh, köszi a kékeket, mind nagyon tetszik. Az üvegben nem igen tetszett, de így már igen. :)
    A kedvencen a sötét kék China Glaze :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincsmit, igazán élveztem a manik elkészítését :D Örülök, hogy tetszik :))

      Törlés
  9. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és így érzed :) Szerintem szuper darabja lehet bárki készletének :)

      Törlés
  10. Juj de csodaszép! :) Én a GR fehér topperével szemezek már hónapok óta. Mindig kézbe veszem, nézegetem, aztán visszapakolom a polcra, de azt hiszem, legközelebb inkább elhozom magammal. *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem megéri beszerezni egy ilyet, ha nem ia pont ezt, merr egy egyszerű manikűrt is nagyon fel tud dobni :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.