BPS | Water decal BP-W12


Nemrég újabb "adag" tesztelnivaló érkezett a BornPrettyStore-tól, alig várom egyébként, hogy mindent megmutathassak :)
A mai bejegyzésben a képen is látható water decal ívet szeretném nektek megmutatni, két manikűrrel persze, hiszen kétféle minta van :) Egy 10 ívből álló szett részeként érkezett hozzám, de természetesen önállóan is megtalálható a webáruházban, lent mindkét linket megtaláljátok majd.  Egyébként a 10 ívvel kapcsolatban annyi volt a kikötésük, hogy 5-tel készüljön manikűr, de ami ide nem kerül fel, azt úgyis látjátok majd, akár instán, hiszen ez a 10-es szett csupa (számomra) remekül kihasználható mintát tartalmaz.



Egyébként pl. az ilyen típusú ívről azt kell tudni, hogy mind a 10 körömre megvan a saját mintázat és méret, ez főleg az alsó mintánál figyelhető meg, de élőben a felsőnél is szembetűnő :) Szóval ha valaki mind a 10 körmét ilyen mintájúra szeretné, akkor nincs nagyon lehetőség rontani, hiszen pont ennyi van csak. 

Az első manikűr a fenti paisley mintával készült (kell egy ilyen lemez). A minta átlátszó alapon van, így az alapszín, amire a körmünket festjük, mindenféleképp átlátszik az ilyen mintánál, szóval érdemes valami, színben harmonizáló alapot adni a mintának. Én most a sima fehér mellett döntöttem, viszont szerintem ehhez a mintához nem is kell semmi túlbonyolított alapozás, hiszen az csak egy káoszt, vagy egy nem túl szép manikűrt eredményezne.
A hüvelykujjamat nem bonyolítottam túl, oda nem használtam fel egy teljes mintát, akartam valami csavart a manikűrbe :)






A második mintát pedig kék-fehér szivacsos alapra illesztettem, nagyon tetszik az összhatás. A hüvelyk- és gyűrűsujjam szintén egy kis csavarral készült el,





Még 4 water decal-es poszt lesz ezen kívül, mert ugye fent is említettem, hogy a 10 ívből 5-tel minimum muszáj manikat készítenem, de nem bánom, őszintén szólva nagyon bejön ez a körömdíszítési technika :)

Tetszenek a manikűrök? Mit gondoltok erről a körömdíszítési formáról? Próbáltátok már?

Szettben:
http://www.bornprettystore.com/sheetsset-feather-flower-nail-water-decals-transfer-sticker-born-pretty-p-20699.html
Önállóan:
http://www.bornprettystore.com/patternssheet-mixed-flower-nail-water-decals-transfer-sticker-born-pretty-p-20603.html
A gyűrű is a BPS-ról van, bár ezt én rendeltem, de gondoltam, hátha tetszik valakinek:
http://www.bornprettystore.com/vintage-dual-round-little-square-design-open-ring-fashion-midi-ring-p-17350.html

A KYSQ10 kuponkódot felhasználva pedig 10% kedvezményben részesültök, ha rendeltek :)

19 megjegyzés

  1. nagyon tetszik mind a két manikűr :) nekem vizes matricáim még nem voltak/nincsenek, de már nézegettem, de sose rendeltem még :) de majd egyszer, hiszen nem tűnik túl bonyolultnak sem, és nagyon szép manikűrt lehet belőle kihozni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer mindenféleképp érdemes kipróbálni, ha nem is minden körömre, hiszen úgy is mutatós, ha mással kombináljuk :) Egyáltalán nem bonyolult szerencsére (és szerencsémre :D).

      Törlés
  2. Szuperek a minták! Itthon is szembejöttek velem hasonlók, de sajnos kicsi a választék... Lehet rendelni fogok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most BPS-on is le vannak árazva, szerintem simán megéri 1-2-t rendelni :)

      Törlés
  3. Az elsőnél megjegyeztem magamban, hogy ez csodás lett, na de az a második manikűr.. Le nem körözte, mivel egyformán tetszenek, de annyira tetszik ez a kékes színvilág. *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából ez az egész a minták érdeme :D Gyönyörűek! :)

      Törlés
  4. Szépek, bár nekem picit már túl sok az összes körmön egy ilyen erőteljes minta, pl. hüvelykujjadon jobban is tetszik, hogy csak egy csíkban raktad rá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nyilván ízlés kérdése, hogy ki mennyi körmén szeretné viselni, így érthető, ha neked mondjuk ez már túlzás :)

      Törlés
  5. Nekem ezek a teljes körmös minták nem jönnek be, bár rajtad nagyon jól mutatnak, nekem túl tarkák. Bár ez rossz kifogás, mert nyomdás maninál nem zavar a tarkaság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De a nyomdánál te döntheted el, hogy milyen minta és mennyi, itt pedig készen kapod a sok mintát, úgyhogy szerintem lehet kifogás a túl sok minta, tarkaság :D

      Törlés
  6. Nagyon szépek, nemhiszem hogy problémát jelentene akár mind a 10 is :) <3

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól néznek ki! Én még ilyen teljes körmös matricát nem használtam. mennyire tartósak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez fedőlakktól függ. Rajtam péntektől vasárnapig volt egy másik minta, és a Morgan Taylor fedőlakkal csak körömvégi kopás volt.

      Törlés
    2. Oké. Köszi szépen az infót.

      Törlés
  8. Nekem mindkét mani tetszik :) A gyűrűt meg is rendeltem a pontjaimból,köszi a linket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek! A gyűrű szerintem tök jó egyébként, én is pontokból rendeltem :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.