Goodbye, 2016!


Szerettem volna egy "rendes", majdnem manikűröktől mentes, amolyan évzáróféle (vagy inkább hónapzáró) bejegyzést, mint az elmúlt években, de javarészt csak valami katyvasz lesz belőle úgyis a végén. Mi más, máskor sem volt ez másképp. :)

Az elmúlt egy hónapban, a tavalyihoz hasonlóan, ismét részt vettem Netti fotókihívásán (nem tudom igazából, hogy ezt valóban lehet-e kihívásnak nevezni, mert hát nem challenge, de nem baj, nekem most kihívás). Nem volt teljesen szabályos a "részvételem", mert néhol csaltam, és egy képen mutattam meg két témát, mindenesetre azért sikerült mindhez képet készítenem.

 


Az elmúlt időszakban vettem részt versenyen, jelentkeztem pályázatra, voltam válságban, aztán meg újra belelendültem, szóval eléggé vegyes időszak van a hátam mögött egyébként, már ami a blogot illeti. De hát akkor szép az élet, ha zajlik, nemde? :)

Hálás vagyok, elsősorban nektek. A kedves, támogató szavakért, építő jellegű kritikákért. Igen, mindig elmondom/leírom, hogy nagyon örülök, mennyire szuper olvasóközönséggel rendelkezik a blog, nélkületek már rég abbahagytam volna. ebben egészen biztos vagyok.
Hálás vagyok a cégeknek, akiktől lehetőséget kaptam különböző termékek kipróbálására, és hogy ők is támogatnak ebben a blogolósdiban, köszönöm! Volt a blogon szeretett, nem szeretett termék is egyaránt, de ez ilyen, (sajnos vagy sem) minden nekem sem válik be, ami viszont igen, azt nagyon meg tudom szeretni :)
Hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak, akik mindvégig mellettem álltak mindenben, ennyire még sosem éreztem magamhoz közel a családomat, annak ellenére, hogy nem élek velük. ❤
Kicsit úgy hangzott ez, mintha nyertem volna, de ez valóban így vagy, eddig szinte csak szuper élményeim vannak a bloggal kapcsolatban, így joggal vagyok hálás,

A blog idei legolvasottabb bejegyzései:
parfümös:
* AVON Little lace dress parfüm
sminkes:
* Lovely K-Lips Neutral beauty
lakkos:
* Avon Color trend lakkok

Nagyon kíváncsian várom, hogy milyen kihívások várnak az új évben, remélhetőleg sok-sok jót, sikert, lakkokat, örömöt, és a lehető legkevesebb bosszúságot zúdítja majd a nyakamba és persze a tiétekébe is - de csak bosszúságmentesen, természetesen. :)

Kívánom, hogy csodásan kezdődjön, tartogasson sok kellemes meglepetést és sok boldog pillanatot az új év számotokra!

8 megjegyzés

  1. Olyan szépen megfogalmaztad az érzéseimet a családommal kapcsolatban: én sem élek már velük, de ahányszor hazamegyek bátyámmal együtt, olyan melegség tölti el a szívemet :)
    Sikerekben gazdag boldog új évet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokkal otthonosabbnak tűnik, jobb érzés otthon lenni és a kapcsolatom is sokkal jobb velük :)
      Viszont kívánok neked is sikerekben, boldogságban gazdag új évet! ❤

      Törlés
  2. Boldog Új Évet kívánok kedves Ciiska, a nagyszerű blogodhoz pedig sok sikert! :)
    <3

    VálaszTörlés
  3. Jó volt olvasni ezt a bejegyzést a képekkel együtt! (-: Én is hasonlóan szép és jó évet kívánok Neked! (-:

    VálaszTörlés
  4. Boldog új évet neked is, annyira pozitív lett ez a bejegyzés a nehézségek ellenére is, egészen felvidított :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az esetek nagy részében igyekszem pozitívan látni/megélni a dolgokat, persze van, amikor menthetetlen a dolog, de általában azért igyekszem :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.