Hit, bizalom és *tündérpor*...


Ugyan nem terveztem ilyen hamar egymás után 2 Born Pretty bejegyzést, de nagy sikert arattak ezek a glitterek twitteren és instán is, így gondoltam, hamarabb írok róluk a tervezettnél. A képen szereplő seal coat ne zavarjon be senkit, nem tervezek még egyszer írni róla, csak mikor az első alkalommal lefotóztam a termékeket, akkor úgy gondoltam, hogy itt kap majd nagyobb szerepet, de nem, nem igazán.


HOLO GLITTER POWDER
webshopban itt elérhető

Nos, kezdem a glitterekkel. Először is, igazából ez úgy indult, hogy finom szemcséjű holo port szerettem volna és hát mennyire jó már, a promo képeken is pont úgy néz ki, mint amit keresek, így ezt az 5-ös szettet kértem tesztelésre. Aztán megérkezett, és láttam, hogy ezzel bajok lesznek, ha úgy akarom használni, mint a port, ugyanis amíg a porokat fixmentes rétegre rá lehet simítani, hogy a végeredmény egy összefüggő holo felület legyen, addig a glittereknek ragacsos alap kell, amibe beletapadhatnak. Lehet ez akár egy sima körömlakk, vagy 3 lépéses gél lakk, akár műkörömbe is beépíthetőek szerintem. A képekhez fekete alapot használtam, de igazából édesmindegy, milyen színű alapot kenünk fel, akár átlátszó is tökéletes, mert nagyrészt úgyis csak a glitterek fognak látszódni. A swatchstickeken gél lakkba és Essence Black is back-be egyaránt nyomkodtam a glittereket, de mind gél lakk fedőt kapott. A lemosásuk nem túl egyszerű, de rajtahagyott lemosós vattapamaccsal le lehet szedni.








A saját körmeimen fekete lakkba nyomkodtam bele a glittereket és több réteg fedőlakk is kellett rá, az első kettőt kicsit elnyelték a glitterek, annak ellenére, hogy nem vastag rétegben vannak a körmeimen. Napfényben és árnyékban is nagyon mutatós ez a megoldás, nagyon tetszett, és nyomdázva is jól nézett ki. A minta a Geometry lemezről van.



SILICONE BRUSH
elérhető itt

Szerettem volna egy, a porok felvitelére használható eszközt, valahogy az applikátoros megoldás annyira nem jön be. Úgyhogy egy szilikonos "ecsetet" választottam, ami tökéletes erre a célra, nagyon jól és nagyon könnyen fel lehet tapogatni a glittereket a körömre, mindkét fele teljesen jól használható, habár én inkább a teljesen laposat szoktam gyakrabban alkalmazni. Összességében nagyon jó kis termék, és nem mellesleg szép is, a benne található kövecskéknek köszönhetően. Sima vízzel eltávolíthatóak róla a glitterek, ha esetleg lakk kerül rá, az száradás után simán lehúzható a szilikon fejekről, szóval acetonnal nem igazán kell nekiesni.





A kuponkód a szokásos, KYSQ10, amivel 10% kedvezményt kaphattok a vásárlásotok végösszegéből.
Nektek hogy tetszenek ezek a termékek? Nekem a glitter eszméletlenül bejön, annak ellenére, hogy nem ezt vártam, magában a termékben nem csalódtam, és a szilikon bigyó is befutó nálam.

8 megjegyzés

  1. Nagyon szuper lett a manikűr ☺ Lehet én ott rontottam el, hogy majdnem száraz volt már az alapom, de a nyomdalakk hamar szárad, de majd még újrapróbálom azt is ami megvan, nem.várok vele annyit ( pedig stopperral mértem és 20 másodpercet vártam felkenes után 😂 úgy látszik az is sok 😀) Na de a lényeg, hogy csodás manikűrt alkottál ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöööm! Ki kell tapasztalni, hogy működik :)

      Törlés
  2. Na jó, ez a manikűr úgy csodás ahogy van. Most nyomda nélkül tetszik de nagyon!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :D Hát önmagában sem kevés, az tuti :D

      Törlés
  3. Csodaszép, és látványos manikűr! (-: A nyomda nélküli talán jobban bejön. (-:

    VálaszTörlés
  4. Szupe mnaikűr! Narancs holo port én is kértem, már tűkön ülve várom, hogy megékezzen. ^^ Az a szilikon ecset is nagyon bejövős, fel is veszem a kívánságlistámra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Szeretnék majd én is rendes port kérni, és azzal alkotni, de ez a glitter is nagyon bejön :) Örülök, hogy tetszik az ecset, majd króm porral is szeretném kipróbálni.

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.