Ha az elmúlt egy hétben nem lett volna túlságosan nyilvánvaló (már abból kiindulva, hogy két bejegyzés is tartalmazott nyomokban matt r…
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2017
Nem tudom, hogy mikor vettem részt utoljára ManiCute alkotásban, de a tea téma megtetszett, és úgy gondoltam, nem fogom kihagyni.
Nemrég megérkezett hozzám az AVON novemberi újdonságokat tartalmazó csomagja, benne azokkal a termékekkel, amiket kipróbálásra választh…
A Madam Glam márka leginkább a lakkjairól és gél lakkjairól ismert, viszont nyáron 8 új rúzs is helyet kapott a kínálatukban, amiből vá…
Ne utáljatok, tudom, hogy egy csomószor elmondtam már, de még mindig az Astra a lakkszerelmem, és sajnálom, borzasztóan sajnálom, hog…
A mai posztban egy más "ismerős arc", és egy majdnem ismerős lesz a főszereplő, na meg a körmeim természetesen. A Körömápol…
Nyilván kinek mit jelent a nagy poszt, de ebben a bejegyzésben 8 termék fog szerepelni. Egy 3 darabos vizesmatrica csomag, két darab n…
Alapvetően nem terveztem Joy-napozni, de végül úgy alakult, hogy egyébként is mentünk vásárolni, illetve szükségem is volt pár dologra …
Tavaly megvettem a S-He mustársárga lakkját, amit egyébként szerettem is, aztán egyszer csak felszívódott a lakásban, egyébként ez ná…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)