#decemberphotochecklist2017 - 2017, örülök, hogy megismertelek!

Ismét véget ért egy év, és kivételesen nem érzem úgy, hogy teljesen haszontalanul telt el. A második felét kimondottan élveztem. :)

Tavaly előtt
és tavaly is részt vettem a Netti által indított #decemberphotochecklist "kihíváson". Szeretem ezt a kis mozgalmat, egyrészt jó nézegetni a mások által feltöltött fotókat, érdekes látni, hogyan értelmeznek mások 1-1 témát, illetve maga az ötletelés, hogy vajon én milyen fotót készítsek majd az adott napra, is hasonló izgalommal tölt el.  Sajnos ismét "csaltam", nem minden témát tudtam időben kitenni, illetve van, ahol egy kép több napot is magába foglal, de egyébként örülök, hogy kimondottan nem hagytam ki egy napot sem, még ha kicsit kusza is így az egész. Köszönöm Netti, hogy idén is életre hívtad ezt a kihívást! :)

És íme, maguk a képek. Instagramon valószínűleg nem tartom meg az összeset, de épp ezért is szeretem ide blogra elkészíteni ezeket az összefoglaló bejegyzéseket, hogy egy helyen meglegyenek.




Mindenkinek csodás, boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok! 

Ciska

8 megjegyzés

  1. Én köszönöm, hogy velem tartottál Te is, idén is! <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  2. Én is lelkesen vágtam bele a kihívásba, persze ismerem magam és tudtam, hogy nem fogom végigcsinálni :D :(
    Boldog új évet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csalódtam volna magamban, ha idén "elbukok", ez az egyetlen kihívás, amit nagyjából maradéktalanul teljesítek :D
      Boldog új évet neked is!

      Törlés
  3. Nagyon jók a képek!! (-: Boldog új évet Neked is! (-:

    VálaszTörlés
  4. BUÉK! Sajnos én sem tudom a kihívásokat tartani 😊. De mások fotóit szívesen nézegetem. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. BÚÉK neked is!❤ Talán ez az egyetlen kihívás, aminél rosszul érzem magam, ha nincs az adott témákhoz kép, ezért, ha néha trükközve is, de mindenképp végigcsinálom :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.