Rude The Lingerie Collection | Wild Nights paletta



A legutóbbi rendelésem előtt alaposan átnéztem a Notino kínálatát, legalábbis ami a szemhéjpúder palettákat illeti - nem, azt hiszem, még nem vagyok függő, és nem szeretném, hogy a palettáim száma elérje a rúzsaim számát. :D Viszont így bukkantam a Rude márkára, azon belül is az első blikkre igencsak csalogató palettáira. Igazából több is tetszik, végül most az arany középutat választottam. Elgondolkodtam a nude-abb árnyalatokon is, meg több színt tartalmazó palettákon is, de végül a Rude Cosmetics The Lingerie Collection Wild Nights nevet viselő szépség érkezett hozzám.



A paletta karton külsőt kapott, ám ezt védi egy ugyanilyen mintázatú plusz, kicsit vékonyabb réteg is. Tehát ha egyébként abba mindig visszahelyezzük, és bármi történne, a paletta külseje nem, csak az azt védő ugyanolyan réteg sérül maximum (bár ne sérüljön). Megmondom őszintén, hogy egyébként a paletta mintájáért annyira nem vagyok oda, de egyébként sem azért rendeltem, szóval ez semmit nem von le az értékéből.


A palettában (sajnálom, egy palettáról szóló posztban a paletta szó sajnos sokszor elhangzik, legalábbis nem tudom, hogyan kerüljem ki, anélkül, hogy terméket írnék helyette) 16, nappali és kicsit erősebb sminkhez is szuper árnyalat található. A kedvencem egyébként az, amit lejjebb majd meg is mutatok, hogy nagyjából mindegy, melyik kis 4 színből álló "négyzetet" ragadjuk ki, konkrétan mindig alkalmas lesz a 4 szín arra, hogy egy szuper sminket készítsünk vele, annyira összepasszol az egész. És annak ellenére, hogy a szivárvány nagyjából minden színét tartalmazza, nem érzem soknak - a poszt megírásának kezdetekor épp a Strip Tease, Come Hither, Uninhibited és First Time árnyalatokat viselem a szememen, nappali sminkként. 

És ahogy látjátok is, minden árnyalatnak megvan a saját neve, ami a palettán kapott helyet, és nem egy plusz műanyag lapocskán (ami egyébként szintén volt benne, de a fotózásnál nem éreztem szükségét, de tényleg védve van a termék). A nevek nagyon találóak, ha a paletta nevéhez, a Wild Nights-hoz nézzük, mindegyik értelmet kap. 

A kedvenc színeim a palettából a Role Play, First Time és Come Hither, de sajnos a kékekkel, zöldekkel egyelőre nem vagyok olyan jóban, úgyhogy a Role Play nem feltétlenül kerül mostanában a szememre. Nehéz velük elképzelnem egy sminket magamon, pedig az Embrace is annyira gyönyörű.


A palettában helyet kapott egy tükör is, de mivel egyébként a paletta, mint mondtam, kartonból van, sajnos a fedele nem áll meg, így annyira számomra nem érzem kihasználhatónak a tükröt.

Elkészítettem a kis "quadokról" is a képet, ahogy feljebb említettem. Vannak benne kissé furán ható variációk, de nekem mégis mindegyiknél nagyon egyben van a színkombináció. A kedvencem a 3. sor első és középső négyes szekció, de úgy összességében, ha tudnék gyönyörűek sminkelni, bármelyiket feldobnám, még hétköznap, munkába is.



És a swatchok. A színek minimálisan porolnak, de nem potyognak. Kellően pigmentáltak, bár van, aminél örülnék, ha mééég pigmentáltabb lenne (bár ujjal felvive szinte mindegyik gazdagon pigmentáltnak tűnik, ecsettel már kevésbé), ilyen például a sárga (nem tudom, mi ez a sárgaőrület nálam mostanság, szerintem túl sok sminket nézek instagramon). És mind matt. A tetoválás elfedési technikám meg nem a legjobb, de nagyon igyekeztem megoldani, hogy erre a karomra tudjam elkészíteni a színmintákat. :D


Imádom a színeket és a jól működő dolgokat, ez a paletta pedig ötvözi számomra ezt a két dolgot. Igazából az ára is (legalábbis szerintem) eléggé oké, főleg ha tényleg az ár-érték arányt nézzük, igazán rendben van. Úgyhogy biztosan nem ez az utolsó palettám a márkától - a következő a Badass Rudegirl vagy a Rudementary Speyeshadows lesz, előbbi a képregényes kinézet és a szuper színek, utóbbi pedig inkább csak a színek miatt, de ettől függetlenül annak is tetszik a borítója. :)

2 megjegyzés

  1. Birizgálják a fantáziámat ezek a paletták, de a legtöbbje nekem túl színes. Lilán és zölden kívül nem sok színt használok, ezeket is kb. évente kétszer. A márka egyéb termékeire is kíváncsi vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Notinon leginkább a palettaválaszték mozog széles skálán, de szerintem simán találsz számodra megfelelőt is a termékeik között :) Pl. a Return of the jet nevet viselő paletta színes is meg nem is, amolyan arany középút féle. Kevés zölddel és lilával. :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.