Yves Rocher - Intense Metamorphose szempillaspirál | Ez most nem.

Az Yves Rochertól korábban a testápolási vonalukból próbáltam csak termékeket, sminkterméket soha. Tél óta, ha szempillaspirált vásárolok, akkor az kizárólag vízálló lehet, mert akkor a maszk & pára kombó, miközben leolvasztotta a spirálom, én meg szétdörzsöltem a szemem, elég gyilkos párosnak minősült (begyulladt, bedagadt, fájó szem és bőr). Most már igyekszem minden tekintetben biztosra menni. Úgyhogy amikor megláttam ezt a spirálok között, úgy voltam vele, miért ne - a belső remélhetőleg tetszeni fog, a csomagolás meg már tetszett, szóval reménykedtem abban, hogy nem sül el rosszul a dolog.


A termék pontosan az Yves Rocher Intense Metamorphose nevet viseli. Ebből már arra következtetne az ember, legalábbis én biztosan, hogy valami extrát ígér. Valami dúsat, hosszabbat, feketébbet, bármit, de extra átváltozást, legalábbis, ami a pillákat illeti.


A festék eléggé fekete, a kefe pedig hagyományos, nem szilikon. Igazából, nem is tudom megmondani, hogy melyiket preferálom inkább. Nem vesz fel sokat a festékből, szerintem pont jó mennyiség. A festék maga kissé lassan szárad - tüsszenteni kimondottan tilos az első percekben, mert minden is szempillaspirálos lesz. Csak hát nem vízálló, simán felkenődik a szemhéjamra egy párásabb napon. Amúgy nem csinál túl szép pillákat, vagy úgy összességében szép pillákat, úgyhogy nem is tervezem megörökíteni külön a végeredményt. Arra épp jó, hogy feldobom reggel, aztán indulás, de egy sminket, amit fotóznék, nem ezzel készítenék.


 Bevallom, nagy reményeket fűztem hozzá, és egyébként egy átlag napon teljesen jó, de bárhova, ahova mindenképp vízálló spirált tennék fel - esküvő, vagy egy, az átlagosnál melegebb napra (amik vannak is mostanság), nem választanám (már). Ami szomorú. Ettől függetlenül átlagos spirálként működik, de ennyiért meg már találok olyat, ami jól működik és vízálló. 

Szóval az egyetlen intense metamorphose csak az én hozzáállásomban volt felfedezhető a termék kapcsán. Alapvetően nem szeretem egyébként megosztani a negatív tapasztalataimat, vagy leginkább sok termékről írnék egy csokorba összeszedve, de ez nagyon bosszant. Azok a fránya elvárások és ígéretek.

2 megjegyzés

  1. Hú nagyon bosszantó ha valamit vízállóként reklámoznak és közben mégsem az. :-/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez minden tekintetben így van, összegtől függetlenül, de azért egy alapvetően drágább spirálnál jobban fáj a dolog. :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.